#Jobbik





Novák: "Szegedi Csanád egy politikai hulla"

A Jobbik alelnöke szerint nem az vezetett Lenhardt Balázsnak a Jobbik frakciójából való távozásához, hogy a képviselő feljelentette Szegedi Csanádot, a pártból korábban kilépett politikust. Mint mondta: a feljelentés körüli eljárási vita csak "az utolsó csepp volt az ehhez vezető folyamatban". Novák Előd csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Jobbik egységes Szegedi Csanád "köpönyegforgatásának" elítélésében.


Lenhardt: a Jobbikból nem léptem ki, és nem is zártak ki

A Jobbik parlamenti frakciójából frissen kilépett Lenhardt Balázs szerint az ellenzéki párt a szavazóinak tett ígéretével ellentétben nem hozott radikális változást a parlamentbe, hanem "csak egy lett a többi párt közül". A politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a Szegedi Csanád elleni küzdelmet nem adja fel.


Feljelenti Felcsút polgármesterét a Jobbik

A Jobbik szerint hivatali visszaélést követett el Felcsút fideszes polgármestere, Mészáros Lőrinc, mert testvérének cégétől a képviselő-testület által meghatározott értékhatáron túl polgármesteri engedély nélkül vásárolt az önkormányzat, ezért a Jobbik ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a rendőrségen - mondta el Novák Előd, a párt alelnöke csütörtökön a felcsúti községháza előtt tartott sajtótájékoztatóján.


Vona: szembement a párttal a kilépett jobbikos

Vona Gábor közlése szerint a Jobbik-frakcióból szerdán kilépett Lenhardt Balázs az elmúlt időszakban többször ment szembe fontos ügyekben a párt és a képviselőcsoport álláspontjával, és a kettejük közötti, romló bizalmi viszony helyreállítása többszöri kísérlete ellenére nem sikerült.


Szegedi Csanád miatt lépett ki a Jobbikból Lenhardt

Lenhardt Balázs Jobbikból való kilépésére - saját bevallása szerint - az adta a kiváltó okot, hogy miután feljelentette a pártot és Szegedi Csanádot, visszahívták jegyzői tisztségéből. A képviselő mandátumát megtartja.



Ombudsman: alapjogok sérültek a devecseri romaellenes tüntetésen

Alapjogok sérültek az augusztus eleji devecseri tüntetés biztosítása során – állapította meg Szabó Máté ombudsman, aki jelentésében arra figyelmeztetett, hogy a rendőrségnek le kell vonnia a tanulságokat, a jövőben pedig különös körültekintéssel kell eljárnia, nemcsak a gyülekezési jogukat gyakorlók, hanem a rendezvénnyel érintett személyek alapvető jogainak védelmében is.



Így állítaná meg az elvándorlást a Jobbik

A Jobbik olyan "jövővédelmi csomagot" dolgoz ki, amelyik reményei szerint megállíthatná a fiatalok elvándorlását - mondta hétfői, parlamenti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel. A csomag a felsőoktatás ingyenessé tételéről, állami támogatású bérlakás-építési programról és munkahely-teremtési lépésekről szól.




EP-s pénzek miatt jelenti fel a Jobbik Szegedi Csanádot

Pénzügyi visszaélésekkel vádolta meg a Jobbik saját korábbi alelnökét, Szegedi Csanádot, de részleteket egyelőre nem közöltek. A párt azt szeretné elérni, hogy Szegedi lemondjon, vagy megfosszák EP-képviselői mandátumától, amelyet annak ellenére megtartott, hogy kizárták a pártból.


Jobbik: Tömegesen vitték a roma szavazókat Tiszavasváriba

Fülöp Erik jobbikos polgármester üdvözölte, hogy a helyi választási bizottság megsemmisítette az időközi választás eredményeit a városban. Állítása szerint fényképes bizonyítékai vannak arról, hogy a Tiszavasvári Közéleti Egyesület romákat vitt az urnákhoz.


Jobbik: megalázták, kihasználták a cigányságot Tiszavasváriban

A Jobbik szerint a vasárnapi tiszavasvári időközi önkormányzati választásokon elkövetett visszaélésekkel - a cigány származású választók szervezett utaztatásával a szavazóurnákhoz - az elkövetők tulajdonképpen megalázták és kihasználták a cigányságot. Erről Gyüre Csaba a párt alelnöke beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.



Tiszavasvári és a pesti reménytelenek

Tiszavasváriban a Jobbik két év után ismét győzött. Az eredmény hatalmas kudarc mind a Fidesznek, mind a baloldali ellenzéknek - de a választás napján a mindenben a "Fidesz-fasizmus" kiteljesedését látó értelmiségnek is sikerült levizsgáznia. Lássuk, hogyan.