Józsefváros már majdnem megújult
Rövidesen minden józsefvárosi közterület felújítása befejeződik. A következő terv: megújítják a VIII. kerületi társasházakat; a cél, hogy a közterületi fejlesztéseket bevigyék a házakba is.
Rövidesen minden józsefvárosi közterület felújítása befejeződik. A következő terv: megújítják a VIII. kerületi társasházakat; a cél, hogy a közterületi fejlesztéseket bevigyék a házakba is.
MTI
Kitört egy fa az egész napos esőzés után Budapesten a VIII. kerületi Nagyfuvaros utcában. Senki sem sérült meg.
hvg.hu
Körülbelül 300 millió forintba kerül térfigyelőkamera-rendszer kiépítése Józsefvárosban – mondta a kerület polgármestere szerdán az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt. Korábban erre 220 millió forintot nyertek a Belügyminisztériumtól, a maradék 75-öt az önkormányzat hozzáteszi, de Kocsi Máté kérte, hogy a közbeszerzési mentesítés 250 millió értékhatárát emelje meg a testület 300 millióra.
unknown
Kiürítik és visszakapja a 40 ezer négyzetméteres kínai piac területét a MÁV. Nemsokára kezdik, ilyen nagy volumenű kiürítésre eddig nem volt precedens.
MTI
Nagy veszélyben látja a Kék Pont Alapítvány a tűcsere programját, ugyanis azt csak akkor tudják működtetni, ha a jelenlegi 6 millió forintos éves alaptámogatás helyett 30 millióval támogatja a kormányzat a program működését. Előreláthatólag augusztus végéig az egy ember által cserélhető tűk számát tízről kettőre csökkentik, és szerdánként nem lesz elérhető a szolgáltatás. Ezzel egyidejűleg, újabb szakmai egyeztetést kezdeményeznek.
MTI
MTI
hvg.hu
A rendőrség keresi a 22 éves Jakab Richárdot, a gyanú szerint ő az a pénzszállító, aki eltűnt kedden délután a nyolcadik kerületben. A budapesti férfi egy pénzszállító cégnél dolgozik. A Futó utcában pénzt vett át egy bankban, és azóta nem találják. Aki tudja, hol lehet, hívja a rendőrséget.
hvg.hu
Pénteken átadtá a felújított Teleki téri piacot Budapest VIII. kerületében. A józsefvárosi polgármester, Kocsis Máté rögtön ki is próbálta az új piacot, a képek alapján paradicsomot és salátát vásárolt.
hvg.hu
Átadták a megújult józsefvárosi Teleki téri piacot pénteken. A beruházás több mint félmilliárd forintba került.
MTI
Változik keddtől a közlekedés keddtől a VIII. kerületi Magdolna negyedben, Budapesten. Az önkormányzat arra számít, hogy az útkereszteződések biztonságosabbak lesznek, és csökken a forgalom.
MTI
Világszínvonalú, de meg nem nevezhető arcfelismerő szoftvert fognak használni a józsefvárosiak megfigyelésére – írja az átlászó.hu.
hvg.hu
Elutasította a Józsefvárosi Önkormányzat a Kék Pont Alapítvány 2013-as szakmai beszámolóját, így az önkormányzat megvonja a kedvezményes bérleti lehetőséget a kerületben tűcsereprogramot működtető civil szervezettől - írja a Népszabadság.
hvg.hu
Drogültetvényre bukkantak a rendőrök egy józsefvárosi lakásban. A kábítószert termesztő két férfit elfogták, majd őrizetbe vették.
HavariaPress
Arcfelismerő térfigyelő kamerákat telepít Kocsis Máté józsefvárosi fideszes polgármester a kerületébe a kormány támogatásával. A politikus levélben tájékoztatta erről a kerület lakosait.
hvg.hu
Feljelentést tett a VIII. kerületi rendőrkapitányságon a józsefvárosi önkormányzat. Kocsis Máté polgármester szerint a kampány kezdete óta a baloldali jelölt, Pál Tibor érdekében tevékenykedő aktivisták többször megszegték a szabályokat, illegálisan ragasztanak plakátokat, és festékkel okoznak maradandó károkat a közterületeken.
MTI
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki megkéselte testvérét vasárnap Budapest nyolcadik kerületében. Egy 24 éves sárospataki férfi ölte meg 34 éves bátyját.
hvg.hu
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya garázdaság bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a hétfői eset miatt.
MTI
A kerületi vezetés a parkolási feszültségek csökkentésére hivatkozva jelölt ki újabb fizetős övezeteket. Fizetni kell az egész Belső-Józsefvárosban, a Práter-Szigony negyedben és a külső klinikai tömb területén is.
hvg.hu
Józsefvárosban épített tudásbázist és oktatóközpontot a Google. A Google Groundot a magyarországi vállalkozások, startupok és diákok digitális versenyképességének fejlesztéséért hozták létre. A közép-kelet-európai régióban ez az első ilyen központ – írja a Napi Gazdaság.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
Kocsis Máté szerint azért késik a Bárka színház átvétele az állam részéről, mert a színház vezetáse felelőtlenül gazdálkodott, így az átvételt vizsgálatok nehezítik.
MTI
Húszmill forintból újították fel a józsefvárosi Palotanegyed két újabb utcáját.
MTI