#járattörlés

Egy budapesti járatot is töröltek a Lufthansa-sztrájk miatt

A Lufthansa kabinszemélyzetének pénteken kezdődött sztrájkja miatt a német légitársaság egy, Budapestről délelőtt 11 órakor induló járatot törölt, de az utasokat ha késéssel is, eljuttatják a célállomásra, Frankfurtba - mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója pénteken az MTI megkeresésére. A munkabeszüntetés egyelőre csak a frankfurti repülőteret érinti.

MTI



Tizenhárom budapesti járatot töröl a Ryanair

Tizenhárom budapesti járatot töröl a következő két hétben a Ryanair a repülőtéri rendőrség a pilóták és utaskísérők ellenőrzését érintő eljárása miatt - közölte a légitársaság. A Ryanair tegnap figyelmen kívül hagyta a szerinte szükségtelen eljárást, erre a reptér nem adott felszállási engedélyt két járathoz. A Ryanair ezután jelentette be a járattörléseket.

hvg.hu

Komolyodik a sztrájk: 282 járatot töröltek a frankfurti reptéren

Pénteken második napjába lépett a sztrájk a frankfurti repülőtéren, de ezúttal a munkabeszüntetés tovább fog tartani, mint csütörtökön. A repülőgépeknek a légikikötőben való mozgását menedzselő dolgozók a bérek emelését és a munkafeltételek javítását követelik. Járatainak egy részét Budapesten is törölte a Lufthansa.

MTI

Töröltek 88 járatot a müncheni reptéren

Nyolcvannyolc járat indítását, illetve fogadását törölték szerdán reggel a müncheni repülőtéren a hideg és a bajor főváros térségében megindult havazás miatt. A járattörlések 8-9 ezer utast érintenek - közölte a repülőtér szóvivője.

MTI

Malév-csőd: a jegyekért és más károkért is kártérítés jár?

A Pest Megyei Fogyasztóvédelmi Közhasznú Egyesület szakmai igazgatója szerint a Malév repülőgépeinek leállása járattörlés, és nem előre nem látható (vis maior) eset, ezért a repülőjeggyel rendelkezőknek kártérítés jár, és nemcsak a repülőjegyért, hanem, ha bizonyítani tudják az okozati összefüggést, akkor más károkért is.

MTI

Sztrájkolnak a légikísérők, törölhetik az Air France járatokat

Ötnapos sztrájkba kezdenek az Air France légikísérői péntek éjféltől. A francia légitársaság vezetősége azt közölte, hogy a járatok nyolcvan százalékát biztosítani tudja, de nem zárta ki, hogy előfordulhatnak az utolsó pillanatban járattörlések. A légikísérők ugyanis nem kötelesek előre bejelenteni, hogy szándékukban áll-e részt venni a munkabeszüntetésben.

MTI

Görögországi járatokat törölt a Malév

A Malév az október 19-re bejelentett görögországi sztrájk miatt törli több, görögországi célállomásra közlekedő járatát, de mivel változás van a munkabeszüntetés hosszúságában, szerdán már indíthatja járatait a magyar légitársaság - közölte a légitársaság.

MTI




Három járatát is törölte szerdán a Malév

A Malév három szerda reggeli járatát törölte, miután a napokban kitört Grimsvötn tűzhányó hamufelhője miatt több ország reptere sem fogad járatokat - mondta el Hardy Mihály, a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs vezetője az MTI-nek szerdán.

MTI

Obama útját is befolyásolta a vulkánkitörés

Elővigyázatosságból Barack Obama amerikai elnök a tervezettnél előbb megérkezett Londonba. A vulkáni felhő a brit meteorológiai intézet előrejelzése szerint keddig eléri Skócia északi és nyugati térségeit, és érinti Észak-Írországot is, de Angliát valószínűleg elkerüli.

MTI

Több száz járatot töröltek az USA-ban a hó miatt

A területen szokatlannak számító hóviharok miatt több száz repülőjáratot kellett törölni vasárnap az Egyesült Államok déli részén. Az előrejelzések szerint hétfő délelőtt a havazást ónos eső válthatja fel. A hatóságok több államban is otthonmaradásra szólították fel az embereket.

FH
  • FH
  • Hírszerző

Mégsem kellett leállnia a brüsszeli reptér forgalmának

A brüsszeli nemzetközi repülőtéret üzemeltető társaság közlése szerint járatkimaradásokkal és késésekkel, de folytatódott a légi közlekedés kedden az előző napi bejelentésével ellentétben, miszerint szerdáig nem fognak gépek indulni a fagymentesítő folyadék hiánya miatt.

MTI


Budapesti járatokat töröltek Londonban a nagy hó miatt

Jórészt megbénult a közlekedés csütörtökre Nagy-Britannia jelentős részén a napok óta folytatódó havazás és a sarkvidéki hideg miatt. A behavazott országutakat elhagyott járművek ezrei torlaszolják el, több helyen - így Londonban is - felvásárlás kezdődött, és legalább egy újabb teljes napra zárva marad a második legnagyobb brit repülőtér, a londoni Gatwick, ahol az összes többi járattal együtt a három budapestit is megint törölték.

MTI

Több németországi járat késik vagy el sem indul Budapestről

Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója kedden az MTI érdeklődésére elmondta: több frankfurti, és müncheni járat késik vagy el sem tud indulni a ferihegyi repülőtérről a németországi havazás miatt, de egy párizsi járat is csak késéssel tud felszállni.

MTI