Ne is várja az esti frankfurti gépet, nem fog megérkezni
A frankfurti nemzetközi repülőtéren több mint 80 járatot töröltek vasárnap a heves havazások miatt, sok járat pedig késéssel indult.
A frankfurti nemzetközi repülőtéren több mint 80 járatot töröltek vasárnap a heves havazások miatt, sok járat pedig késéssel indult.
315 ezer utast érint a nem mindennapi átszervezés.
A légitársaság közzétette a várva várt listákat.
Két Stansted és Budapest között közlekedő járat is érintett.
Október végééig 40-50 járatát törli a Ryanir. Az ír fapados mindent és mindenkit hibáztat: a légiirányítási kapacitások szűkösségét, a sztrájkokat, az időjárást, no meg a szabadságra menő pilótákat és utaskísérőket.
A Berlin és Budapest között közlekedő öt járat mindegyikét törölték hétfőn a berlini reptéri dolgozók sztrájkja miatt.
Ha az elmúlt három évben késett a repülőgépe, törölték a járatát vagy visszautasították beszállását, akkor 250-600 eurónak megfelelő kártérítési összegre lehet jogosult. Pénzéhez könnyen, a nemzetközi jog ismerete nélkül is hozzájuthat, mutatjuk, hogyan.
A 36 emberéletet követelő kedd esti merénylet után az isztambuli repülőtér már hajnalban megnyitott. Egy szerda délutáni budapesti járatot töröltek, a reggeli isztambuli járat pedig jelentős késéssel érkezik Budapestre.
Mélyrepülésben a easyJet, a Brexit miatt néhány nap alatt a cég az értékének ötödét veszítette el, ráadásul az elmúlt három hónapban több mint ezer járatukat kellett törölniük.
Négyszáz hétfői és keddi járatát törölte a Turkish Airlines az isztambuli rossz időjárás miatt – közölte a légitársaság hétfőn.
A Lufthansa-sztrájk miatt törölték többek között mind a négy, Budapestről induló, pénteki frankfurti járatot, a müncheniek közül a reggel 9 órás, illetve a 20.15-ös indul el, mivel azokat a Lufthansa CityLine üzemelteti. A düsseldorfi járatok szintén elindulnak, azokat az Eurowings közlekedteti.
Többféle segítség és szolgáltatás járhat a légitársaságok utasainak sztrájk miatti járattörlés esetére: ha az utas a járattörlés miatt nem utazik, és visszakéri a pénzt, akkor a jegyár visszatérítését 7 napon belül meg kell kapnia. A légitársaságnak az ellátás mellett kommunikációs eszközöket is fel kell ajánlania az utasoknak, tehát az ingyenes telefonálás és e-mail küldés lehetőségét. Tudnivalók a Lufthansa-sztrájk idejére.
Folytatódik a Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja: hétfőn már nemcsak a frankfurti és a düsseldorfi, de a müncheni bázisról induló és érkező járatokat is érinti a munkabeszüntetés. Több mint 900 járatot törölnek.
Hackertámadás miatt számos járatát törölni kényszerült a LOT lengyel légitársaság vasárnap, és a cég mintegy 1400 utasa rekedt a Varsó-Chopin repülőtéren.
Csütörtökön a 3 Párizsból érkező és 3 Budapester induló járatból egy sem közlekedik. A szerdai 15.50 órás járat a déli információk szerint elindul a francia fővárosba.
Sztrájk miatt törölték az Air France két induló és három érkező járatát a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a párizsi Charles de Gaulle repülőtér között szerdán. A Budapest Airport kommunikációs igazgatója szerint a kedd kora délutáni helyzet szerint szerdán a 15 óra 50-es járat elindul Budapestről. Ez még változhat, ezért fontos az indulás előtt tájékozódni – tette hozzá Hardy Mihály.
A Vereinigung Cockpit (VC) pilótaszakszervezet azért hirdetett kedden újabb sztrájkot a Lufthansánál, mert nem jutottak dűlőre a pilóták korai nyugdíjazásával kapcsolatban. A Lufthansa a menetrend szerint szerdán öt járatot indít Budapestre Münchenből, közülük kettőt - a 12.20-kor, illetve a 23.05-kor landolót - töröltek.
Szombati, vasárnapi, sőt hétfői járatokat is törölt a légitársaság. A háromnapos pilótasztrájk, amelyet a korkedvezményes nyugdíj fenntartásáért indítottak, pénteken éjfélkor véget ér.
A Budapest Airport járatinformációi szerint 24 csütörtöki budapesti járatból 18-at töröltek a Lufthansa sztrájkja miatt. Csak a reggeli, a késő délutáni és az esti müncheni járat fog üzemelni, a frankfurti és düsseldorfi gépek közül egyik sem.
A Lufthansa csütörtök délután 2 óráig szinte az összes európai és belföldi, illetve több hosszú távú járatát törölte Frankfurtban és Münchenben. Több repülőgép Budapestről sem indul el a földi kiszolgáló személyzet sztrájkja miatt.