A harmadik oltás időpontjához kötik a védettségi igazolvány érvényességét Izraelben
Aki viszont felveszi a harmadikat, annak értelemszerűen attól számítva érvényes fél évig a kártyája.
Aki viszont felveszi a harmadikat, annak értelemszerűen attól számítva érvényes fél évig a kártyája.
Fejenként 35 millió forintnak megfelelő összeggel lettek gazdagabbak azok a szerencsés beoltottak, akiket kisorsoltak vasárnap este Szlovákiában.
Senki nem halt meg hétvégén a fertőzés következtében.
A harmincéves férfi halálát a felesége jelentette be, aki negyedik gyerekükkel terhes.
Két, harmincas években járó férfi halt meg néhány nap leforgása alatt, egyelőre nincs arra bizonyíték, hogy halálukat a vakcina okozta volna - közölte a gyártó.
Az oltásra feliratkozó diákok Pfizert kapnak majd a tanév első hetében.
A kormányhoz és a lakossághoz is szól Freund Tamás MTA-elnök, aki szakértői vélemények alapján állította össze javaslatait.
Kísértetiesen hasonló tünetekről és tapasztalatokról számoltak be a hvg.hu-nak olyan magyarok, akik két oltás után megfertőződtek a koronavírussal. Az országos tiszti főorvos szerint idehaza mintegy 11 ezren vannak azok, akik a teljes védettség ellenére elkapták a vírust. Ez ugyan soknak tűnik, de ha a statisztikák mögé nézünk, hamar megértjük, miért fordulhat ez elő, és miért hatalmas tévedés, hogy a vakcinák hatástalanok lennének.
Szakértők szerint az emberek viselkedésén fog múlni, hány életet sikerül megmenteni.
Minden eddig ismert vírusmutációval szemben hatásos, így véd a delta variánstól is, és azok kaphatják, akiket valamilyen egészségügyi okból oltani nem lehet.
A második oltását csütörtökön csupán 442 ember kapta meg.
Hozzájárulhatott az oltási program megtorpanásához, hogy nálunk feloldották a beoltatlanokra vonatkozó korlátozásokat.
A független országgyűlési képviselő számításai szerint a hátrányos helyzetű településeken alacsony az átoltottság.
A halálesetek száma alacsony maradt, a fertőzöttségi mutató azonban lassan, de folyamatosan nő.
Valószínűleg gyártási hiba okozta a Japánba küldött vakcinaszállítmány szennyeződését.
Gyakori teszteléssel próbálják elkerülni az osztrákok az újabb iskolazárat.
A zenészek pedig koronavírus-tesztet végeztek magukon a sokezres közönség előtt.
Nem csak pénzt lehet nyerni, étkezési utalvány is járna a védőoltás mellé a tervezet szerint.
Joe Biden még májusban rendelt el rendkívüli nyomozást, de a jelek szerint nem dőlt el, hogy laborból szabadult vagy állatról emberre terjedt át a vírus.
Néhány órán belül lejár a határidő.