Visszavonul Pars Krisztián olimpiai bajnok
17 műtét után.
Az atléta azt mondta, a sikere holnap már gyakorlatilag történelem kell, hogy legyen, hiszen kezdődik a felkészülés a jövő évi világbajnokságra.
79,97 méteres dobásával a második helyen végzett.
Szurkoljanak velünk a magyar sportolók újabb sikereiért!
Mellettük Gyurátz Réka kalapácsvetőnek, vitorlázóinknak, Vas Blanka országúti kerékpárosnak és a csoportból már továbbjutott női vízilabdázóinknak is szurkolhatunk.
A budapesti atlétikai világbajnokságon rekordszámú, 63 fős magyar csapat vett részt, amely a kalapácsvető Halász Bence révén egy bronzérmet szerzett.
Femke Bol ezúttal nem hibázott, Miltiadisz Tentoglu kisebb csodát tett.
A magyar kalapácsvető emiatt az óvás miatt nem lett ezüstérmes.
A kétszeres világbajnoki bronz- és Eb-ezüstérmes kalapácsvető arról beszélt, hogy a közönség szurkolása is segítette.
A magyar kalapácsvetőnek törölték a legjobb dobását, de így is a harmadik helyen végzett.
Első hallásra szokatlan, ám annál érdekesebb dolgot jártak körbe az ELTE kutatói az egyik új tanulmányukban: ez pedig nem más, mint hogy lehetne-e igazságosabb a súlylökés és kalapácsvetés eredményeinek mérése.
Anita Wlodarczyk-et műteni kell.
Halász Bencétől nem vették el a helyezését, de egyik lengyel ellenfelét is bronzérmesnek mondták ki.
A magyar atléta egyetlen centiméterre volt az ezüstéremtől.
Jövő év júliusáig mindennemű sporttevékenységtől eltiltották a kalapácsvetőt – értesült az SzPress Hírszolgálat.
A kalapácsvető Gwen Berry azt mondta, a himnusz nem szólítja meg, soha nem is jelentett neki semmit.
Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető szombati, tapolcai dobása három centiméterrel elmaradt az idei világbajnokság indulási szintjétől, ennek ellenére szinte biztosan indulhat a szeptember végén kezdődő dohai vb-n.
A kalapácsvető épp most térne vissza a doppingvétség miatti eltiltása után.
Eddig két dolgot hangsúlyoztak Parssal kapcsolatban, hogy a dopping eljárásban végig közreműködő volt és, hogy olyan szerrel akadt fenn az ellenőrzésen, ami ugyan tiltott szer, de nem számít teljesítmény fokozónak.