A vérben keringő sok millió egészséges sejt között is képes gyorsan azonosítani néhány elkóborolt ráksejtet az a rendszer, amelyben egy optikai mikroszkóphoz a világ eddigi leggyorsabb kameráját csatlakoztatták amerikai kutatók.
Eltávolították szerdán a szlovák parlamentből azt a kamerát, amely eddig azt volt hivatott megfigyelni, hogy a képviselők miként írják alá a jelenléti íveiket. A kamerát Pavol Paskának, a szlovák törvényhozás elnökének az utasítására szerelték le.
Jelzőlámpás kereszteződésen történő áthajtás rendjét ellenőrző rendszert helyeztek ki a hatóságok Budapesten, a Kacsóh Pongrác út–Hermina út kereszteződésében, a rendszer tesztüzemben működik, senkit nem büntetnek a felvételek miatt - számol be róla a csütörtöki Népszava.
Még nem működnek, de már felszerelték a kamerákat Budapesten, a Kós Károly sétány – Hermina út – Állatkerti körút kereszteződésben, ahol így figyelik majd a piroson áthajtó autókat. A Klubrádió Élőben a városból című műsorának Facebook-oldalán azt írják, hogy a fővárosban itt lesz az első ilyen csomópont, bár a kamerás lámpákról eddig is terjengtek már hírek.
Hihetetlen bravúrt vitt végbe egy ázsiai kapus, bár nem akarta: másodpercek alatt kétszer lőtte telibe a stadion fölötti kábelen dolgozó kamerát. Tönkre is tette.
Mindennapos lesz az azonnali arcfelismerés, a kozmetikai és a HDR-trükkök sora mozgó okostelefonnal is, általánossá válik, hogy a mobilok videokamerája folyamatos, 1080p felbontású HD-anyagok rögzítésére is alkalmas lesz. Olcsóbb lesz a felhőalapú tárolás, elterjednek a 3D holografikus lemezek, jönnek az olcsó, 128 GB kapacitású flash modulok. E-mailt vagy sms-t is küldhet a mosógép, ha lehet teregetni. Mindennapossá válnak a hordható diagnosztikai eszközök, amelyek akár a szívroham vagy az agyvérzés veszélyét is képesek hatékonyan előrejelezni. Néhány technológia, amely az elkövetkező öt évben várható a szórakoztatóelektronikai kiállításokon.
Az Olympus várhatóan több mint egymilliárd dollárra pereli több volt és jelenlegi vezetőjét, köztük a cég jelenlegi elnökét is, miután fény derült arra, hogy a menedzsment mintegy húsz évig titkolta a vállalat veszteségeit.
Rendszámfelismerő "virtuális kaput" telepítettek az egyik bevezető úton Győrben. Emellett több térfigyelő kamerát is üzembe helyeztek a városban, hogy javítsák a közbiztonságot.
Több mint 140 millió forintnak megfelelő összegért kelt el egy árverésen az a kamera, amit még az 1977-es Csillagok háborúja-epizód forgatásán használtak - írta internetes oldalán a Guardian.
Július második felétől az eddigi megállításos módszer mellett kamerarendszerrel is ellenőrzi a Fővárosi Közterület-felügyelet azokat a tehergépkocsikat, amelyeknek behajtási engedéllyel kell rendelkezniük.
A „Békés Csungking” névre keresztelt dollármilliárdos program keretében félmillió kamerával figyelik majd meg a kínai metropoliszban az embereket. Beszállítóként a Cisco és a HP neve is felmerült.
Az éjszakai felvételen nem látszik, hogyan került az autó a forgalommal szemközti oldalra, mint ahogy maga a baleset sem, melyben hárman haltak meg, köztük Arnóth Sándor fideszes képviselő, püspökladányi polgármester.
Az Apple 2011-es nagy dobásai egyértelműen az iPad táblagép második generációs változata, illetve az iPhone 5-ös verziója lesznek. Steve Jobs cége hírhedten szigorúan őrzi a titkait, így a technika iránt érdeklődő bloggerek, újságírók is csak mendemondákra, elejtett félmondatokra támaszkodhatnak. Lássuk, mit vár az IT-szakma az iPhone 5-től.
Az Apple az iPad táblagéppel olyan kategóriát alkotott, amelyet a cég riválisai korábban csak erőtlen próbálkozások formájában kíséreltek meg létrehozni. Az egy éve bemutatott eszközből napjainkra mintegy 50 millió darabot adtak el és a hírek szerint már megkezdődött az iPad 2 gyártása. Az Apple azonban szigorú titokként őriz minden egyéb részletet az új generációs táblával kapcsolatban, ezért összegyűjtöttük az eddig nyilvánosságra került információkat.
Egy amerikai egyetem kutatói kifejlesztettek egy olyan eszközt, amely a látómezején kívül eső tárgyakról is képes felvételt készíteni. A rendszert mentőakcióknál, illetve orvosi eszközökben is alkalmaznák.