Ketten meghaltak egy kamionnal való ütközésben
A 81-es főutat teljes szélességében lezárták, kerülni Bodajk és Csákberény irányába lehet.
A 81-es főutat teljes szélességében lezárták, kerülni Bodajk és Csákberény irányába lehet.
Kiss Norbert kamionversenyző bajnok megmutatta Mercedesének minden apró részletét, ezt követően pedig egy MAN versenykamionnal repesztettünk a Hungaroringen.
Ennek a high-tech kamionnak alacsonyabb a károsanyagkibocsátása, mint egy Toyota Priusnak. Konkrétan zéró.
A kamionnak meg kellett állnia, a rakomány pedig egyenesen a sofőr fülkéjére zúdult.
Egy igazán jó vezető – ezzel a szöveggel tettek fel videót az akcióról Orbán Viktor Facebook-oldalára.
A Tesla elektromos kamionjáról most két videó került elő, amin jól látni, milyen könnyen indul el.
A villanymotoros meghajtás nem újdonság, a kettő helyett három tengely viszont nagyon is.
A Kecskemét közelében történt balesetben a buszsofőr és egy szolgálatot teljesítő rendőr veszítette életét.
A baleset miatt a sztrádát mindkét irányban lezárták.
Az amerikai gyártó ismételten módosítani kényszerült a sokak által várva várt jármű leleplezésének időpontját.
A skót sofőr egy 57,5 méteres rakományt szállított, és egy kis hídra kellett felhajtania.
Három kamion karambolozott kedden az M5-ös autópálya Kecskemét felé vezető oldalán, a mentés idejére az útszakaszt lezárták. A balesetben az egyik kamionsofőr meghalt.
A baleset a sztráda Letenye felé vezető oldalán történt, a 101-es kilométernél.
Ki mondta, hogy a kis kétütemű NDK járgánnyal ne lehetne pályaversenyezni? Régen, és akár most is lehet.
Már csak néhány hét, és végre hivatalosan is leleplezik az amerikai gyártó valaha készült legnagyobb elektromos járművét.
Egy sávon megindult reggel 8 előtt a forgalom az M1-es autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán, ahol korábban kigyulladt egy kamion – közölte a rendőrség.
Néha maga a hétköznapi élet sokkal tragikomikusabb jeleneteket produkál, mint a hollywoodi filmrendezők.
Ez a futurisztikus megjelenésű nyergesvontató maximálisan kíméli a környezetet, de elég szerény a hatótávja. Utóbbi azonban egyszerűen megnövelhető.
A texasi hurrikán okozta áradásban akadt el egy kamion, a riporternő pedig gyorsan kapcsolt.