#kampány

Botrányos április 6-tól tartanak a szocialisták
 

Botrányos április 6-tól tartanak a szocialisták

"Az ország valós állapotát bemutató” óriásplakát kampánnyal kezdi meg a 2014-es „nagy menetelését” az MSZP. A párt az évet egy vezetői felkészítővel, és egy választmányi üléssel zárta, mindkettőn téma volt, hogy a jelenlegi jogszabályi környezet, és az időszakos választások tanulságai alapján botrányok tömege kísérheti az április 6-i választást.


Titkolják politikai nézeteiket a magyarok a Facebookon
 

Titkolják politikai nézeteiket a magyarok a Facebookon

A Facebook Magyarországon nem számít még politikai csodafegyvernek. Egyrészt a választók közül még kevesen regisztráltak a közösségi oldalon, másrészt ők is idegenkednek nézeteik nyílt hirdetésétől - derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből.

MTI MTI





Sörház előtt jelentette be új kampányát az Együtt-PM
 

Sörház előtt jelentette be új kampányát az Együtt-PM

Interaktív kampányt indított, emellett személyesen is szeretné megtudni a fiatalok véleményét az Együtt-PM szövetség arról, milyen lenne az a Magyarország, ahol szívesen élnének, ahova szívesen visszajönnének. Ezt Karácsony Gergely, a szövetség szakpolitikusa jelentette be csütörtökön Budapesten.

MTI MTI




Gyöngyöspatai romákkal melózott Vona Gábor
 

Gyöngyöspatai romákkal melózott Vona Gábor

A Jobbik elnöke egy nyolcórás műszakot dolgozott végig a gyöngyöspatai közmunkásokkal. "A brigád tagjai között voltak cigány és magyar etnikumú állampolgárok, de ebből semmilyen probléma nem származott, mert mindenki szorgalmasan dolgozott" – írta.

hvg.hu hvg.hu

Rettegnek a bakiktól, vaskézzel irányítják a Fidesz kampányát
 

Rettegnek a bakiktól, vaskézzel irányítják a Fidesz kampányát

Bűnnek számít a legkisebb hiba is: ez lett a formálódó kampánystratégia alapelve a Fideszben. A szervezet ezért szigorú felügyelet alatt fog működni, a központ minden egyes jelöltön rajta tartja a szemét, nehogy olyan botrányok robbanjanak ki, mint legutóbb Szombathelyen vagy Zuglóban. Cserében Orbán Viktor a hátán viszi majd a kampányt, ha kell, többször is körbejárja az országot. Indul a kampány, cikksorozatunk első részét olvashatják.

MLF MLF






Fidesz-módra nyírná ki a Fideszt a Jobbik
 

Fidesz-módra nyírná ki a Fideszt a Jobbik

Szó nincs arról, hogy a Jobbik a középre húzna, és feladná a radikális mondanivalót, mindössze az apolitikus, a pártokkal szemben bizalmatlan fiatalokat, első szavazókat akarja megszólítani az új kampányában. A hvg.hu-nak nyilatkozó jobbikos politikusok szerint a párt stratégiája az, hogy úgy vegyék át a kormánypárt helyét, ahogy a Fidesz szorította ki az 1990-es években az MSZP-t. A kutyusos, haverkodó kampányt még a Jobbik szélsőséges szárnya is elfogadta, mert felismerték, hogy a „kemény” üzenetek taszítják az egyetemistákat és a gimnazistákat.

Kósa András - M. László Ferenc Kósa András - M. László Ferenc

„Gyámság alá helyezték Attilát”
 

„Gyámság alá helyezték Attilát”

Mégsem megy az öregek nélkül – így összegezhető a hvg.hu által megkérdezett szocialista politikusok véleménye a kedden bejelentett új testületről, melyet a pártbeli köznyelv Vének Tanácsának nevez. Az ötlet Mesterházy Attila pártelnöké, ám a tanács szerepe átértékelődött a bajai videós botrány nyomán. A testület felállítása elsősorban a korábbi pártelnöknek, Lendvai Ildikónak kínál lehetőséget arra, hogy ráncba szedje a fiatalokból álló vezetőséget. Az, hogy ez valódi gyámság-e, kérdéses: a botrány okozta presztízsveszteség ellenére Mesterházy kezében maradt a gyeplő.

hvg.hu hvg.hu

Varga: csúszik a képviselőjelöltek kincstári számlájának szabályozása
 

Varga: csúszik a képviselőjelöltek kincstári számlájának szabályozása

A frakciók igényei miatt a tervezettnél hosszabb időt igényel a parlamenti választáson induló jelöltek támogatására szolgáló kincstári kártya használatának szabályait tartalmazó miniszteri rendelet elkészítése. Erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter számolt be ellenzéki képviselők kérdésére adott, a parlamenti honlapon olvasható válaszában.

MTI MTI