Videó: reklámfilmet készített magának az Operaház
Most először készített társadalmi célú reklámfilmet a Magyar Állami Operaház, amely az Operaház és az Erkel Színház közszolgálati tevékenységét szeretné kommunikálni.
Most először készített társadalmi célú reklámfilmet a Magyar Állami Operaház, amely az Operaház és az Erkel Színház közszolgálati tevékenységét szeretné kommunikálni.
A Fidesz sikertörténetének okai: a centralizált, hatékony döntéshozatal, a választókerületekre épülő pártstruktúra és a belső viták ellenére fennmaradó külső egység – hangzott el egy konferencián, ahol a magyar pártok esélyeit latolgatták elemzők. Megvan az elvi lehetőség a Jobbik-szavazótábor további bővítésére, és a Bajnai-féle pártszövetség létrejötte "kinyírta az LMP-t" – mondták politológusok.
Az Audi Hungaria továbbra is új munkahelyeket teremt. A május 10-én és 11-én megrendezésre kerülő Karriernapok rendezvényével az autógyártó tapasztalt munkavállalókat szeretne megnyerni.
Eddig 1050 fő jelentkezett vagy érdeklődött a nevelőszülői hivatást népszerűsítő országos kampány során - írta szerdai számában a Magyar Nemzet Kothencz Jánosra, az Ágota Alapítvány elnökére hivatkozva. Az országos akciót a kormány 25 millió forinttal támogatja.
Hétfőtől indul és egy héten át tart az általános iskolák számára meghirdetett vízfogyasztást népszerűsítő program, melyet az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) már negyedik alkalommal hirdetett meg - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton az MTI-vel.
A tavaly szeptemberihez hasonló, kirekesztés elleni kampányt indít a Ferencváros.
Mosolykampányt hirdet az amerikai McDonald's, a dolgozókra ugyanis egyre több panasz érkezik – írja az Origo a WSJ értesüléseire hivatkozva.
Országos kampányt szervez a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCSSZI) Fiatalok Lendületben Programiroda a külföldi önkéntes munka népszerűsítésére.
Az amerikai elnök, Barack Obama kampányában használt választói adatbázis létrehozásában közreműködő céggel is felvette az Együtt 2014 a kapcsolatot, a demokraták mozgósításáért felelős két szakember pedig már most is segíti a Bajnai Gordon vezette pártszövetséget – írja a Heti Válasz.
A márciusban elhunyt Hugo Chávez nevében kampányol a közelgő választás előtt Venezuelában Nicolás Maduro ideiglenes elnök.
Ismét kifogta az ellenzék vitorlájából a szelet a Fidesz. Bár a bizonytalanok kezét megkötő regisztrációt az Alkotmánybíróság kilőtte, a rezsicsökkentéssel egy olyan kampányfegyvert vetett be a kormánypárt, mellyel a magyarok legfőbb félelmeire, szorongásaira adhat választ. Hiába magas még mindig az elégedetlenek aránya, még a bizonytalanok körében is a Fidesz tudott újabb támogatókat szerezni.
Magyarország jobban teljesít címmel indult el a kormány kampánya, amelyben többek között online felületeken, óriásplakátokon és egész oldalas újsághirdetésekben népszerűsítik a kabinet eddigi tevékenységét. Egy-egy kormányzati tájékoztató kampány mögött a választók lanyha lelkesedése miatti frusztráció állhat. Kommunikációs akcióinak kivitelezését a kormány az MFB volt vezérének cégére bízta.
Kampányt indít áprilistól öt vízmű szolgáltató a Magyar Energia Hivatal szakmai támogatásával, hogy felhívják az emberek figyelmét a vízzel való takarékosságra.
A közoktatási rendszer átalakulása nehéz helyzetbe hozta az alapítványi fenntartású, rászoruló gyerekekkel foglalkozó Burattino Iskolát. A szakmai teljesítményüket mindenki elismeri, mégis az anyagi bizonytalanság veszélyezteti a csepeli iskolát.
Állampolgári bejelentés alapján adatvédelmi vizsgálat indult a Bajnai Gordon volt miniszterelnök vezette Együtt 2014 Facebook oldalán indított adatgyűjtő kampány ügyében - írta honlapján a Heti Válasz szerdán. Az Együtt 2014 szerint "Péterfalvi döntése újabb tesztje lesz a jogállamiság maradékának".
Szinte tökéletes agitációs filmet készített az MSZP, ha esetleg kimaradt volna belőle valami, ami miatt az ország a pusztulás felé rohan, azt a nyomában támadt tiltakozások demonstrálták.
A Fidesz szerint az MSZP kampánya formai, tartalmai és politikai értelemben is megbukott és bebizonyosodott, hogy a magyar emberek nem kérnek a szocialisták gyűlöletkampányából - jelentette ki a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján.
Újabb érintettek tiltakoztak az MSZP rekordhosszúságú kampányfilmje ellen. Puskás Ferencné és a TEK után megszólalt Bartók Béla szerzői jogainak örököse, valamint a Blikk is, amelynek egy táblázatát szerepeltették engedély nélkül a politikai üzenetben. Az MSZP kész megvágni a filmet.
Betiltaná a közpénzből fizetett állami kommunikációt az LMP. Schiffer András törvényjavaslatával korlátozná az adófizetői pénzből finanszírozott állami propagandát.
A Terrorelhárítási Központtól (TEK) sem kért engedélyt az általuk készített felvételek felhasználásához az MSZP – írta hétfői közleményében a TEK. Hétfőn Puskás Ferencné, az egykori világhírű magyar labdarúgó özvegye is tiltakozott a felvétel miatt.