Orbán Viktor arcával kampányol az MSZP
Orbán Viktor miniszterelnököt ábrázoló óriásplakátok kihelyezésével folytatja egy hónappal ezelőtt kezdett, Magyarország ma elnevezésű kampányát az MSZP.
Orbán Viktor miniszterelnököt ábrázoló óriásplakátok kihelyezésével folytatja egy hónappal ezelőtt kezdett, Magyarország ma elnevezésű kampányát az MSZP.
Több évtizedes rutinja van a negatív kampányok szervezésében Arthur J. Finkelsteinnek és George E. Birnbaumnak, a Fidesz kommunikációs stratégáinak - írja a Magyar Narancs. A lap szerint a két háttérember öt-hat hetente tanácskozik a Fidesz vezető politikusaival és konkrét gazdasági ügyekben is tanácsokat adnak.
Mozizni menő! címmel a Színes Város Csoport idén is elindítja Pillangóhatás nevű, középiskolás diákoknak szóló kampányát. A kampány célja, hogy az ország összes középiskolás tanulóját bevonják a köztérszínesítésbe, vagyis abba, hogyan nézzen ki a környezet, ahol élünk.
Silvio Berlusconi választási fogásának tartja a balközép Demokrata Párt és az olasz sajtó Mario Balotelli leigazolását az AC Milanhoz. "Én a kampányban az olaszokkal találkozom, Berlusconi Balotellit vásárolja meg 23 millióért" - írta Twitter-fiókján Pierluigi Bersani, a Demokrata Párt főtitkára.
Forráshiányra panaszkodnak a februári választásokra kampányoló olasz pártok, melyek kiadásait a takarékossági és átláthatósági szabályok is korlátozzák. A legkevesebbet a Beppe Grillo vezette 5 Csillag Mozgalom (M5S) költ.
Az oktatás- és a gazdaságpolitikában is káosz van az MSZP szóvivője szerint. Török Zsolt azzal kapcsolatban mondta ezt hétfőn az MTI-nek, hogy megkezdődött a szocialista párt Magyarország ma elnevezésű kampánya.
Akár milliós nagyságrendű pénzt is összeszedhetett a kanadai szociális ellátásokból, alkalmi munkákból egy-egy kitelepülni próbáló család - mesélik Sajószentpéteren az érintettek, akik közül egyre többen települtek haza. Az itthon hagyott házakat azonban több esetben is teljesen szétlopták. Miskolcon felháborodást keltett a kanadai kormány kampánya, a helyi ellenzék szerint azonban a város vezetése mindeddig homokba dugta a fejét.
Rádiós és plakátkampányt indít Kanada Miskolcon, hogy felhívják a helyiek figyelmét a bevándorlási törvényük szigorítására – írja a Magyar Nemzet. Kriza Ákos miskolci polgármester nem érti, miért pont a borsodi megyeszékhelyen helyeznek el ilyen hirdetéseket – olvasható a minap.hu-n.
Pártjuk potenciális államfőjelöltjeként tekintett a Jobbik vezérkara Török Gábor politikai elemzőre - tudta meg a hvg.hu jobbikos forrásokból. Novák Előd tagadja, hogy bármilyen jelöltként felmerült volna Török neve, de Vona Gábor pártelnök azt mondta, államfőjelöltként valóban szóba jött a politilógus. Elemzői körökben eközben azt pletykálják, hogy Török Gábor Vonának ad tanácsokat. Ezt a politológus tagadja.
Egy politikai hirdetés miatt azonnali hatállyal felbontotta a szerződést Szombathely közgyűlése az önkormányzati lapot kiadó céggel. A hirdetést a helyi szocialisták adták fel az Orbán–Simicska-tandemről.
A dohányzásról lleszokni vágyók közvetlenül a Barça játékosaitól, edzőitől és szakembereitől kaphatnak személyre szabott tanácsokat és támogatást az "FCB iCoach" online leszokástámogató eszköz használatával - tudatja szombati közleményében az Európai Bizottság és az FC Barcelona. A "Quit Smoking with Barça" kampány a "A volt dohányosok megállíthatatlanok" elnevezésű projekt legújabb eleme.
Az intézkedést a szokásos törvényalkotási etikettnek megfelelően viszik keresztül: Rogán felkéri a frakciót, a frakció javaslatot tesz a kormánynak.
A D-vitamin megfelelő szintjének biztosításával 7-10 százalékkal csökkenhetne a halandóság.
Fidesz a választási rendszer felforgatásával borzasztóan megnehezítette kihívói helyzetét. Amit eddig mutatott, az alapján viszont Bajnaiban nem biztos, hogy van kellő elszántság - olvasható a Véleményvezér blogon. Bajnai nem húz gumicsizmát, nem puszilgat gyerekeket, nem hallgatja meg az egyedül élő nyugdíjas problémáit.
Fejér és Nógrád megyében is kikelt a Fidesz az MSZP óriásplakátjai ellen.
Aláírásgyűjtést kezdeményez az MSZP Miskolcon: a város szocialista politikusai, országgyűlési és önkormányzati képviselői azt szeretnék elérni, hogy továbbra is két orvosi ügyelet működjön a borsodi megyeszékhelyen éjszaka és hétvégenként - mondta Gúr Nándor, az MSZP alelnöke és Varga László, a párt miskolci szervezetének ügyvezető elnöke kedden újságíróknak.
Több mint ezer római katolikus pap nyílt levélben tiltakozott Nagy-Britanniában az azonos neműek közötti házasság legalizálása ellen. A "Coalition for Marriage" nevű szervezet pedig kampányt indított, hogy megnyerjen legalább 65 olyan parlamenti képviselőt, akik bizonytalanok a kérdésben.
Az MSZP elnöke arra számít, hogy 2013-ban szinte folyamatos lesz a kampány, az előzetes regisztrációra pedig a választások első fordulójaként tekint. Mesterházy Attila újságírói kérdésre megerősítette, hogy Ron Werber tanácsadóként segíti a szocialistákat.
Megjelent a Tények, ufón jönnek a lények! - rikkancsszlogen-tippünk a Békemenet-lap árusításához.
Fukusimában kezdte a kampányt a kormánypárt és a legerősebb ellenzéki párt is. Japánban december 16-án választanak.