#kamupártok

 

"Nyomozzák ki ezt is, ha olyan okosak" – tovább hárítanak és menekülnek a kamupárti vezetők

Két és fél héttel a választások előtt továbbra sem tudtuk rávenni a kamupárti jelző ellen bőszen tiltakozó Medete párt és a Családok Pártja vezetőit, hogy áruljanak el végre valamit magukról és a jelöltjeikről, vagy bizonyítsák egyéb módon, hogy nem csak az állami támogatásra hajtanak. Honlapot – hogy ne érje őket a vád, hogy még az sincs – időközben mindkét szervezett indított, de bár ne tették volna.

hvg.hu hvg.hu

Halott Családok Pártja? Döbbenetes választási csalásokra derült fény Csepelen
 

Halott Családok Pártja? Döbbenetes választási csalásokra derült fény Csepelen

Ipari mennyiségben hamisították az ajánlóíveikre már évekkel korábban elhunyt választók adatait és aláírását egyes kamupártgyanús szervezetek jelöltjei a csepel-soroksári választókörzetben. A fideszes Németh Szilárd 21 kihívójából tizenhárman próbálkoztak ilyesmivel, a rekorder pedig a hvg.hu által már korábban leleplezett Medete párt jelöltje (egyben egyik szervezője) lett.

hvg.hu hvg.hu



Politikáról egy szót se! - így működik egy kamupárt
 

Politikáról egy szót se! - így működik egy kamupárt

Megdöbbentő részleteket mesélt a korábban is kamupárt-gyanús Medete párt egy már elvérzett egyéni képviselőjelöltje a hvg.hu-nak arról, hogyan működteti hálózatát a szervezet. 150 ezer forint 500 ajánlásért a hülyének is megéri, nem csoda, ha még a helyi postás is benne van az üzletben. Politikáról beszélni tilos, kampányolni minek – folytatás csak erős idegzetűeknek.

hvg.hu hvg.hu


Elképesztő kamupárthálózatra bukkantunk a volt monoki polgármester pártja körül
 

Elképesztő kamupárthálózatra bukkantunk a volt monoki polgármester pártja körül

Míg a nagy pártok pénzt és energiát nem kímélve minden lehetőséget megragadnak, hogy a választások előtt elmondhassák fő üzeneteiket, addig néhány bemutatni próbált mikropártnál épp az ellenkezőjét tapasztaltuk. A rejtőzködő, agresszív jelöltek és még rejtőzködőbb pártvezetők mögött egy szürreális, jól felépített hálózat és Szepessy Zsolt volt monoki polgármester sejlik fel. A tét sokmilliós.

hvg.hu hvg.hu

Fülön csípett egy kamupártot a Momentum
 

Fülön csípett egy kamupártot a Momentum

Száz aláírást akart elcserélni száz másikért egy ismeretlen férfi, illetve az általa képviselt kamupárt a momentumosok aktivistáival Szigethalmon. Nem mentek bele, mint mondták, "pont ezt a rendszert akarjuk leváltani".

hvg.hu hvg.hu


Nem akar egy kamupárt ívén szerepelni? Van megoldás
 

Nem akar egy kamupárt ívén szerepelni? Van megoldás

Hétfőn kezdhetik meg az országgyűlési választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek az ajánlások gyűjtését. A választópolgárok tájékoztatást kérhetnek a választási irodáktól arról, melyik jelölt ívén szerepel az ajánlásuk.

MTI MTI






Százmilliókat húztak le az államról a kamupártok
 

Százmilliókat húztak le az államról a kamupártok

A tavalyi választások során több törpe- és kamupárt visszaélt a számukra biztosított kampánytámogatással a Népszabadság szerint, több esetben már nyomozás zajlik. A pártok, például Seres Mária Szövetségesei összesen 630 millió közpénzt is kiszivattyúzhattak az államtól, amivel nem tudnak elszámolni.

hvg.hu hvg.hu


Százmilliókat fizetett az állam zugpártoknak
 

Százmilliókat fizetett az állam zugpártoknak

Százmilliókat dobott ki a költségvetés a zugpártok kampánytámogatására tavaly – írja az e heti HVG. Szili Katalin pártja esetében például minden egyes szavazójuk eléréséért 27 ezer forintot fizettünk a közösből.

HVG HVG