Zugpártok csapolták meg az államkasszát

A 2010-es választási győzelmüket második rendszerváltásnak minősítő kormánypártoknak egyvalamiben biztosan igazuk van: legutóbb 1989–1990 fordulóján volt akkora zűrzavar a pártpénzek körül, mint a tavalyi választási szuperévben. Az okok persze teljesen mások. Negyedszázada a tapasztalatlanságot használták ki a trükközők – például hogy bemondott taglétszám alapján fizettek nekik az államkasszából –, míg 2014-ben a zárt alakzatban menetelő Fidesz–KDNP előre megfontolt szándékkal idézte elő a helyzetet, hogy az indulási feltételek lazításával megoszthassa az amúgy is elaprózott politikai konkurenseit.

 Ezzel kettős célt ért el. Egyrészt egybeterelte a baloldalt, amely így kevesebb kampánytámogatást kapott, mint ha a pártjai külön-külön indultak volna (persze ez utóbbival kockáztatták volna, hogy némelyikük nem éri el az 5 százalékos listás küszöböt). Másrészt szaporította az indulók számát, noha a pénzosztási rendszerről ordított, hogy társadalmi befolyás nélküli fantomszervezetek fognak tíz-, sőt százmilliókhoz jutni. A Bajnai-pártot a névfoglalásban megelőző Együtt 2014 például 14 085 listás voksot kapott, és ezzel 0,28 százalékot ért el – mindezt 170,25 millió forint állami támogatással. Az Összefogás nevezetű – a baloldali szövetséget idéző – tömörülés még ennyit sem könyvelhetett el: pusztán 6552 voks jutott neki (0,13 százalék). Ennek az alakulatnak a kampányára 355,5 millió forintot utalt ki az államkassza. Majdnem 350 millióval kalkulálhatott a korábbi MSZP-s, de már az Orbán-kormánynak dolgozó Szili Katalin csapata, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt is – amely 10 969 listás voksot kapart össze. Igaz, ezek a pártok – mint ábránkból is kiderül – jellemzően nem használták fel az állami támogatás teljes összegét.

Azzal összevetve, hogy például a DK 92 milliót költött az országgyűlési kampányra, különösen nagyok ezek az összegek. Közelebbről nézve még inkább: a Gyurcsány-pártnál a legnagyobb tétel (42 millió forint) – mint a május végi határidő előtt benyújtott pártmérlegből kiderül – a robocallkampány volt, amivel telefonon buzdították a baloldal lehetséges híveit a voksolásra, a kicsik pedig az eszközbeszerzéstől a benzinpénzig szórták a forintokat. Elvileg az államkassza a törpepártoknak 2014 tavaszán kiutalt pénz egy részét visszaszerezhetné – mert azok egyéni jelöltjei a voksok 2 százalékát sem tudták megszerezni –, de a miniszervezetek aligha tudnak fizetni. Az Együtt 2014 például perre ment a kincstárral, vitatva annak döntését a visszafizetési kötelezettségről, az FKGP és az MDF-utód pedig részletfizetési kedvezményt kért. Egyes szervezetek – például az Összefogás Párt – nem is reagáltak a kincstári határozatra.

Ha ezekből a tételekből visszacsordogál is valami a költségvetésbe, a büntetésekből aligha. A felvett, de fel nem használt és vissza nem vitt ajánlóívek miatt összesen majd 2 milliárd forint bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság. De nem nehéz kitalálni, hogy például a csúcstartó, a Vas megyei Nagymizdóra bejegyzett Keresztény Magyarok Szövetségén nem tud közel 700 milliót behajtani az adóhivatal.

Némi haszna mégis volt a pénzszóró rendszernek. A bőkezű állami apanázs miatt a komoly politikai erők sem kényszerültek arra, hogy gyanús forrásokból egészítsék ki a kampánykasszát. Még a hitelfelvétel is ritka volt, de a Fidesz–KDNP-lista mögött például állt 200 millió forint kölcsön, az önkormányzati választásra pedig a Magyar Liberális Párt vett fel 30 milliót, amit a neki járó éves állami támogatásból törlesztett. Igaz, parlamenti pártok is rászorultak a – sokszor a vezetőiktől kapott – magánadományokra. A DK 39 milliójából 16 millió Gyurcsány Ferenctől, 1,4 millió Varju Lászlótól származott tavaly, de például Bodnár Zoltán is áldozott a tavaszi kampány előtt egymilliót a liberálisokra. A Fidesz-kasszába befolyt 414 millió forint támogatásból is sok volt az 1-2 milliós tétel, részint politikusoktól, de például Kasza Tibor nevén 10 millió, Boldizsár Sándorén 8 millió forint szerepel. Az ismertebb közszereplők közül Papcsák Ferenc 3,3 milliót költött a vezető kormánypártra, amely 200 millió forint tagdíjat is begyűjtött.

Nagy kérdés, hogy a kampánypénzrendszer miként fog változni. Az államkassza megcsapolásának nyilván véget kell vetni, s elérni, hogy némi társadalmi támogatottság legyen a közpénzzel finanszírozott indulók mögött, fantompártok ne verhessenek el demokrácia címén százmilliókat. Gyors változtatásra azonban a már most nyilvánvaló trükközések ellenére sem lehet számítani: a Fidesz valószínűleg a következő voksolás előtt kirajzolódó aktuális érdekeinek megfelelően igazít majd a szabályokon.

BENCE MÁTYÁS