#Karácsony Gergely




Karácsony óvatosan egyeztetne a budapesti olimpiáról, de vannak előfeltételei és fejlesztési követelései is

Az olimpiáról gondolkodna közösen a főpolgármester a fővárosi frakciókkal, de azok közül a két legnagyobbal – a Fideszével és a Tiszáéval – egyelőre komoly vitája van Karácsony Gergelynek a fővárosi cégvezetők ügyében. A kormánnyal pedig az olimpia ügyében "újra kell gombolni a kabátot", mert korábbi ígéreteit sem tartotta be – figyelmeztetett. Mindenképpen szeretne valamilyen népszavazást is a kérdésről, egyetértés esetén pedig a rendezés dátuma lehet 2036-tól 2044-ig bármi.


Sem a Tisza, sem a Fidesz nem ment el a Fővárosi Közgyűlést megelőző frakcióközi egyeztetésre

Sem a Tisza, sem a Fidesz fővárosi frakcióvezetője nem ment el a péntek délelőtti fővárosi frakcióközi egyeztetésre, vagyis Ordas Eszter és Szentkirályi Alexandra is távol maradt. Értesüléseink szerint a két frakció a fővárosi cégvezetők munkáltatói jogkörei miatt feszült be, amiket Karácsony Gergely továbbra is magánál tartana. A helyzetet nehezíti, hogy a cégvezetők egy részének mandátuma november közepén lejár.









Tiltakozik Karácsony és Vitézy is a HÉV-ek állami ritkítása miatt, a BKK igazgatója pedig azt mondta: „Nem sétálunk bele a csapdába”

A főpolgármester szerint a kormány nem teszi a dolgát, ehelyett járatritkítást tervez a HÉV-nél, amit elfogadhatatlannak nevezett. Egyetértett vele Vitézy Dávid is, bár ő a kormány és Lázár Jánosé mellett Tarlós és Karácsony felelősségét is felvetette. A BKK szakmai igazgatója pedig részletesen elemezte a HVG-nek, miért rossz az ötlet, és miért „csapda” az, amibe a kormányzat kényszeríteni akarja őket.





Elfogadták Vitézy javaslatát a BKK-rendészetről, Karácsony módosítóit is belevették – élőben a közgyűlésről

Jelentősen megnyirbálná a Tisza, az LMP és a Fidesz Karácsony Gergely jogköreit. A főpolgármester nem akart engedni nekik, de a Fővárosi Közgyűlés alakulóülésén azonnal kisebbségbe került, kénytelen volt meghajolni Vitézy Dávidék előtt. Vitézy előterjesztését megszavazta Magyar Péter pártja és a Fidesz is. Kacskovics Mihály Béla és Iványi Blanka közvetítése a Fővárosi Közgyűlés alakulóüléséről.



Magyar szerint Karácsony „egyszemélyes városvezetése” mellett nem tudnak felelősséget vállalni, még több jogkört kell átadnia

A fővárosi bizottságokba beül a Tisza, és két tanácsnokot is adna, viszont Magyar Péter a HVG-nek azt mondta, Karácsony Gergelynek több főpolgármesteri jogkörről kell lemondania. Beleszólást kérnek a cégvezetői pályázatok elbírálásába is. Lesz olyan előterjesztés az alakuló ülésen, amit a Tisza megszavaz majd, de például a képviselők fizetésemelését nem fogja.