Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az ötletet Ausztriából hozta.
Karácsony Gergely közgyűlés elé viszi javaslatát, miszerint végső esetben el lehessen kobozni azok autóját, akik száguldoznak a városban – jelentette be a főpolgármester a Facebook-oldalán.
Karácsony azt írta, „helyes döntésnek bizonyult”, hogy a főváros – a rendőrséggel együttműködésben – maga helyezett ki traffipaxokat a városban, mert az új kamerák a működésük első hónapjában összesen 52 926 gyorshajtót mértek be. Mint fogalmazott, a gyorshajtásokat a jelenleginél szigorúbban kell szankcionálni, ezért azt javasolja, hogy úgy büntessék őket, mint Ausztriában, ahol amennyiben valaki a megengedett legnagyobb sebességet lakott területen legalább 80 km/órával, lakott területen kívül pedig legalább 90 km/órával túllépi, akkor az autóját elkobozhatják, a bírság és a jogosítvány bevonása mellett.
„Javaslom, hogy a Fővárosi Közgyűlés kezdeményezze a kormánynak az osztrák minta alapján a közlekedési jogszabályok olyan módosítását, amely jelentős sebességtúllépés esetén első alkalommal a gépjármű hat hónapra szóló átmeneti lefoglalását, második alkalommal már az elkobzását lehetővé teszi” – közölte Karácsony Gergely.
A tervezett szigorítást Kiss Ambrus, a Fővárosi Önkormányzat főigazgatója lengette be először szerdai sajtótájékoztatóján:
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.