Karácsonynak máris összegyűlt a 20 ezer aláírása
Az egyéni képviselőjelölteknek 400 aláírásra van szüksége, a miniszterelnök-jelölteknek 20 ezer kell.
Az egyéni képviselőjelölteknek 400 aláírásra van szüksége, a miniszterelnök-jelölteknek 20 ezer kell.
hvg.hu
Két hetük van az ellenzéki jelölteknek a szükséges aláírásokat összegyűjteni az előválasztási induláshoz, ennek jegyében a pártelnökök országos turnékba kezdtek hétfőn, önmagukat, pártjukat, és az összellenzéki ambíciókat promótálva.
Az MSZP pécsi jelöltje visszalépett, Mellár így ringbe szállhat.
hvg.hu
Veszélybe került az európai Magyarország, amit 30 éve ünneplünk augusztus 20-án – állapította meg Karácsony Gergely. Az MSZP, Párbeszéd és LMP miniszterelnök-jelöltje szerint ma az állami politika másból sem áll, csak bűnbakképzésből.
hvg.hu
Azóta javították a cikket, bár nem sikerült ezt tökéletesen megoldani.
hvg.hu
Több forrásunk szerint is túl magabiztos volt Karácsony Gergely környezetének egy része a főpolgármester esélyeit nézve az előválasztáson. A második fordulóban ettől függetlenül még nyerhet, de kérdés, milyen alkuk jönnek addig. Ha minden pletyka bejön, amit hallottunk, fordulatos lesz a küzdelem.
Windisch Judit
Az EP-képviselő szerint mindössze 9 milliárd forintba kerülne a program.
hvg.hu
Hiába kérte a roma önkormányzat az egyiket, és hiába ígérte meg kampányában Karácsony Gergely főpolgármester a másikat. A főváros szerint ugyanakkor ezek nélkül is minden szakpolitikai döntésnél figyelembe veszik a nemzetiségi vagy más kisebbségek speciális igényeit.
hvg.hu
A Závecz Research és az IDEA Intézet az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltjeinek a támogatottságát vizsgálta életkor, gazdasági aktivitás és lakhely alapján.
hvg.hu
Az ellenzékieknek mindössze a 27 százaléka venne részt a kormányfő által kezdeményezett referendumon.
hvg.hu
Egyszerűen nem utalni egy fillért sem – Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint így lehetne megszüntetni a mostani közmédiát. A csere már nem elég, egy médiaszakember szerint egyszerre kellene kirúgni az egész stábot. Ha lehetne. De a Fidesz ezt a rendszert is körbebetonozta, így kívülről nem egykönnyen bontható. Szakértőkkel beszéltük végig a lehetőségeket.
Windisch Judit
Ha győz a körzetében.
hvg.hu
Helyette az 1848-ban elfogadott 12 pont másolatát függesztik ki a hivatalban.
hvg.hu
Az MSZP–Párbeszéd–LMP miniszterelnök-jelöltjével szemben a közvélemény-kutatás szerint az emberek 57 százaléka “kedvezőtlen állásponton van”, míg az ellenzéki pártok alkotta “baloldali összefogás” esetében ez csak 54 százalék.
hvg.hu
A főpolgármester kérdéseiről lehet, hogy csak szeptember közepén fognak dönteni.
hvg.hu
Ugyanazt a kultúrharcot folytatja a kormány a melegek ellen, mint a menekültekkel szemben, de ez veszélyesebb játék. Az ellenzék népszavazási kezdeményezését viszont jogi eszközökkel hatástalaníthatja.
Éjszaka sem szünetel a Lánchíd felújítása: szerda hajnalban közúton, különleges engedéllyel érkezett meg Csepelről az új acélszerkezet első két táblája – írta Facebook bejegyzésében Karácsony Gergely budapesti főpolgármester.
hvg.hu
A közvélemény-kutatás szerint Karácsony Gergely egy hajszállal le van maradva a Jobbik és a DK politikusa mögött, a többi jelölt megközelíteni sem tudja őket.
hvg.hu
Új fejezetet akar nyitni az emlékezetpolitikában a főváros a Háborúkban megerőszakolt nők emlékművével. Az előkészítés is a mű része lesz, sőt lehet, hogy az maga a mű.
A főpolgármester azt szeretné, hogy a kormány „szánalmas” kérdései az ő „Magyarországot a Fidesztől mentő” kérdéseivel szerepelnének egy lapon, így egy „ötnemes és „ötigenes” népszavazáson mondhatnának véleményt az emberek. Karácsonyé még nem, de Orbánék népszavazási kezdeményezése már feltűnt a Nemzeti Választási Iroda honlapján.
hvg.hu