Lelőttek egy kézigránátos embert Munkácson
A nyílt utcán lőtték le a férfit, aki mellett megtalálásakor egy kibiztosított kézigránát hevert. A támadókat később Ungváron fogták el, drogügyi leszámolás lehet a háttérben.
A nyílt utcán lőtték le a férfit, aki mellett megtalálásakor egy kibiztosított kézigránát hevert. A támadókat később Ungváron fogták el, drogügyi leszámolás lehet a háttérben.
hvg.hu
Alig néhány betűt kell megváltoztatni a kárpátaljai Kalini településen, ahol a Lenin utcát egyszerűen Lennon utcára nevezték át.
MTI
Hiába a minszki megállapodás, nincs nyugalom Ukrajnában. Donyecket és környékét állandóan támadják oroszbarát szeparatisták, az ország többi részén pedig attól tartanak, az egész tűzszünet összeomolhat. Kárpátaljai sorozatunk harmadik részében olyanok meséltek nekünk, akik közvetve vagy közvetlenül maguk is érintettek voltak a harcokban: egy a frontot megjárt katonai orvos, és egy gyászoló ezredes.
Károly Edith
Délelőtt jelentették be, hogy szivárog a gáz a Szojuz vezetékből a huszti járásban, később a kiömlött gáz be is robbant. Nem sérült meg senki, a környéket lezárták.
MTI
MTI
hvg.hu
Míg sokáig úgy tűnt, némi megnyugvást jelent az ukrán tűzszünetről szóló második minszki megállapodás, most az ukrán katonák és az oroszbarát szeparatisták ismét lövik egymást.Kárpátaljai sorozatunk második részében a kialakult politikai helyzetet vesszük végig.
Károly Edith
A Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség a mai napon vádat emelt azzal a férfival és társaival szemben, akik közel 600 ukrán állampolgárnak pénzért azt ígérték, hogy a magyar állampolgárság megszerzését hivatali kapcsolataik révén elintézik. A pénzből többek között családi házat vettek maguknak.
hvg.hu
2013 végére Ukrajna egyre nehezebb helyzetbe került, de úgy tűnt, hogy egyértelmű az útja az európai integráció felé. Ekkor azonban az ukrán parlament mégis elvetette az ehhez vezető javaslatot, ez pedig nyílegyenesen vezetett a majdani tüntetésekhez, hogy azután egy a mai napig nem háborúnak mondott, ám háborús helyzetet generáló szituáció bontakozzon ki Ukrajnában. Videósorozatunkban Kárpátalján jártunk. Az ott élők sorsán keresztül mutatjuk be, hogy mit reméltek, mit vártak ők, mi változott a tüntetések után, és milyen jövőképük maradt a fiataloknak.
Károly Edith
Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte kedden az Ukrajnában élő magyarokat, hogy feltétlenül vegyenek részt a hétvégi ukrajnai önkormányzati választásokon, és adják le voksaikat a magyar listákra.
MTI
116 millió forintot ad a kormány a kárpátaljai magyarok személy- és vagyonőri képzésére.
hvg.hu
A Kárpátalján felállított közúti ellenőrző pontokon adják a katonai behívókat a hadköteleseknek – közölte a Kárpátalja megyei rendőrség sajtószolgálata. Az illetékes hadkiegészítő parancsnokság azonban nem tud erről az intézkedésről.
MTI
Kárpátalján jelenleg nincs terrorveszély, ezért nincs szükség terrorellenes művelet végrehajtására – jelentette ki Olena Hitljanszka, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) sajtószóvivője szombaton a 112.ua kijevi tévécsatornának nyilatkozva.
MTI
"Ha bántják a magyarokat Kárpátalján, és menekülniük kell, mindenkinek segíteni fogunk és mindenkit befogadunk" - mondta a Napi Gazdaságnak adott, szombaton megjelent interjújában Lázár János, aki szerint minden itt élő számára világossá vált, hogy a bevándorlók súlyosan veszélyeztetik az európai emberek életminőségét.
MTI
Utánajártunk, mi a helyzet Munkácson: helyi források szerint a szombati lövöldözés után a város éli mindennapjait, de a feszültség érezhető. Az ügy hátterében a csempészet áll. Nem segít a helyzeten az rengeteg átpolitizált interpretáció.
Dercsényi Dávid
Kárpátalja várhatóan távozó kormányzója a megye rendőri vezetésének leváltását szeretné a múlt szombati lövöldözés után.
MTI
Bekerítették az ukrán Jobboldali Szektor fegyvereseit Kárpátalján. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat sajtószóvivője nem tudta megmondani, pontosan hány fegyveres rejtőzködhet a Munkács környéki erdőkben, de szerinte nagyjából tízen lehetnek. Annyi biztos, hogy valamennyien helyiek, azaz Kárpátalja megyéből valók – tette hozzá.
MTI
Leváltotta a kárpátaljai vámparancsnokság vezetőit hétfőn az Ukrán Állami Pénzügyi Szolgálat, a helyükre Ukrajna más megyéiből vezényelnek munkatársakat – adta hírül az Unian hírügynökség.
MTI
A kormányzó szerint a múlt hét végi incidens után Munkács éli a megszokott életét, a városban minden vállalat működik, nincs semmilyen korlátozás, ezért nincs szükség rendkívüli állapot bevezetésére sem. A fegyveres összetűzés valamennyi résztvevője ismert.
MTI
Az LMP tovább folytatja a kárpátaljai gyermekotthonokat segítő adománygyűjtését, amelynek felajánlásait májusig várja a párt - mondta el Falusi Norbert, az LMP elnökségi tagja szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
MTI
A brit The Economist arról ír, hogy Oroszország Kárpátalján is támogatná a szeparatista mozgalmakat, de a magyarokat Orbán és főleg a Jobbik is tüzelni próbálja.
MTI
MTI
hvg.hu
Ukrajna többi megyéjéhez képest Kárpátalján továbbra is nagyon drága a kenyér, de a hatóságok intézkedése nyomán elkezdett csökkenni az ára, és pánikra sincs ok, mert Ukrajnában nem lesz gond az élelmiszerekkel – legalább is ezt mondta kedden Vaszil Hubal, Kárpátalja megye kormányzója. Az igazi megpróbáltatások azonban még csak ezután jönnek.
MTI