Több mint fél év kellett a Pénzügyminisztériumnak ahhoz, hogy adatokkal tudja indokolni a kata kivégzését
A tárca dokumentumaiból kiderül azt is, hogy a legnépszerűbb katás szakma a fodrász volt, amit az üzleti tanácsadó, majd a könyvelő követett.
A tárca dokumentumaiból kiderül azt is, hogy a legnépszerűbb katás szakma a fodrász volt, amit az üzleti tanácsadó, majd a könyvelő követett.
Az elszállt infláció és a kata kicsinálása mind hozzájárulnak a dráguláshoz.
Több mint 40 ezer egyéni vállalkozónál és 10 ezernél is több betéti társaságnál indult végelszámolás.
A Momentum elnöke szerint alkotmánysértő volt, hogy nem volt egyeztetés a törvényről, és a felkészülési idő is hiányzott az érintetteknek.
Még így is csak nagyon kevesen érték el a 12 milliós keret határát.
A tulajdonos nem tudta és nem is akarta tovább finanszírozni a csatornát.
Az új katát kevesen választották, a legtöbben az átalányadózásra tértek át, rengetegen viszont a feketézés felé fordulhattak
Semmilyen kompenzációt nem kap az, aki már nem katázik, de befizette az éves kamarai hozzájárulását.
A Kifli az első nagyobb magyarországi cég, amely a futárainak kompenzáció helyett alkalmazotti viszonyt kínál, ha már nem katázhatnak.
A rezsicsökkentést nem így kellett volna eltörölni, a katatörvény módosításán pedig biztos, hogy hamarosan korrigálni fog a kormány – mondta László Csaba a HVG-nek.
Olyan bért kínálna a Foodpanda a futároknak, amelytől azt remélik, hogy sokan vállalják a munkát azután is, hogy már nem katázhatnak.
Továbbra is kapjuk olvasóink leveleit az új katatörvénnyel kapcsolatban, továbbra is szakértők, ezúttal Zara László, az Adótanácsadók Egyesülete elnökének segítségével igyekszünk válaszolni rájuk.
Mindössze 4326 vállalkozó adta be a szükséges kérvényt.
Több százezer embert érint a katatörvény adóév közbeni átalakítása, olvasóink pedig elárasztottak minket kérdéseikkel. Az első sokkon, úgy fest, már mindenki túl van, és a jövőjét kutatja. Ebben próbálunk mi is újabb válaszokkal segíteni.
A kata szigorítása és a drágulás miatt a cég egyelőre nem tapasztal lemorzsolódást sem a dolgozók, sem a vásárlók részéről.
Mivel a tankerületeknek nincs adata a katásként dolgozó pedagógusokról, így a minisztérium sem tudja, hány tanár kerül nehéz helyzetbe a katatörvény szigorításával. A szakszervezet szerint több tízezren is lehetnek.
Több demonstrálót is megbírságoltak, akik nem fogadják el a büntetést, meghallgatást kértek.
Rendkívüli ülést kezdeményeztek hétfőre a katatörvény és a rezsicsökkentés csökkentése miatt az ellenzéki pártok, azonban az ülés - mivel csupán 48 képviselő jelent meg hétfőn a Parlamentben - határozatképtelen volt és nem is tartott tovább 45 percnél.
Az ülésen a rezsicsökkentés csökkentésének megszüntetéséről is nyújtottak be javaslatot a pártok.
A rendkívüli ülésnapon a hatpárti ellenzék saját, „a megélhetési válságot enyhítő” intézkedéscsomagját tárgyalnák – benne például a kataszigorítás és a rezsiemelés visszavonásával.