Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#katonák

MTI/hvg.hu Gazdaság

Hende bejelentette a katonák illetményemelését

Négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák illetményét jövő júliustól – ezt hétfő délelőtt jelentette be a honvédelmi miniszter Budapesten újságíróknak. Hende Csaba szerint a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók után a tűzoltóknál, a rendőröknél, a katonáknál, és a tervek szerint 2016-tól a köztisztviselőknél is bevezetik az illetményfejlesztéssel egybekötött életpályamodellt.

MTI Itthon

Hende szerint "ugrásszerű" javulás jön jövőre a katonák életében

Hende Csaba szerint a kormány "igen intenzíven" dolgozik azért, hogy a jövő évtől gyorsított ütemben be tudják vezetni azt az életpályamodellt, amely a méltó illetményen felül többek között a nyugdíjkorig tartó kiszámíthatóságot, garantált előmeneteli rendszert, megfelelően támogatott lakhatást, képzést, továbbképzést biztosít.

MTI Világ

Még két évig maradhatnak a magyar katonák Maliban

Két évvel meghosszabbította a kormány a magyar katonák részvételének mandátumát az Európai Unió Mali Kiképző Műveletében (EUTM Mali) - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.

MTI Világ

Fotó: Riadt arcú kiskatonák fogadják Kim Dzsong Unt

A Koreai Munkapárt hivatalos lapja, a Rodong Szinmun által szeptember 3-án közreadott, dátummegjelölés nélküli képen Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára látogatást tesz egy katonai kiképzőközpontban valahol az észak- és dél-koreai határ közelében.

MTI Világ

A katonák is letartóztathatnak civileket Egyiptomban

Adli Manszúr ideiglenes egyiptomi államfő felruházta a miniszterelnököt azzal a jogkörrel, hogy engedélyezheti a hadseregnek civilek letartóztatását. Az erről szóló elnöki dekrétum vasárnap jelent meg a hivatalos közlönyben.

MTI Itthon

Maximálták a magyar katonák számát

Az összlétszám legfeljebb 29 700 lehet, és további nyolcezer önkéntes tartalékos erősítheti a Magyar Honvédség állományát - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent országgyűlési határozatból.

MTI Itthon

Havazás: Hende büszke a katonákra

A honvédelmi miniszter rendkívül büszke a magyar katonák nehéz időjárási körülmények között végzett munkájára, helytállására. Hende Csaba erről péntek este nyilatkozott, amikor hazafelé tartott a szlovéniai Lendváról.

MTI Világ

Európai kiképzők érkeztek Maliba

Megérkeztek pénteken Maliba az első európai katonák, akik a hadsereg kiképzésében vesznek részt, segítve az afrikai ország katonáit, hogy azok garantálhassák az ország biztonságát az északon tevékenykedő iszlamista szélsőségesekkel szemben.

Csörgő László Itthon

Egyetemista katonák között Magyarországon - Galéria

A civil felsőoktatásban tanuló egyetemisták első csoportja már teljesítette azt a közel egy hónapos katonai alapkiképzést, amely az önkéntes műveleti tartalékos szolgálatuk első gyakorlati lépésének tekinthető. A tartalékosokkal beszélgettünk.

MTI Világ

Egyiptom katonákat küldött a Sínai-félszigetre

Egyiptom Izraellel egyetértésben katonákat, harckocsikat, páncélozott katonai járműveket és harci helikoptereket vezényelt a Sínai-félszigetre, hogy kiszorítsa onnan az egyre harciasabb szélsőséges fegyvereseket.

1
4 5 6 7 8 9 10
A BKK keresi az új Nagykörút tervezőjét

A BKK keresi az új Nagykörút tervezőjét

Parászka Boróka: A kiteljesedő diktatúrák vagy az autokráciák összeomlása felé haladunk?

Parászka Boróka: A kiteljesedő diktatúrák vagy az autokráciák összeomlása felé haladunk?

A megrendeléstől a munka megkezdéséig átlagosan 53 napot kell várni a szakikra

A megrendeléstől a munka megkezdéséig átlagosan 53 napot kell várni a szakikra

Minden korábbinál élethűbb lesz a Forma-1 hivatalos játéka – ekkor érkezik az F1 25 (videó)

Minden korábbinál élethűbb lesz a Forma-1 hivatalos játéka – ekkor érkezik az F1 25 (videó)

Inkább tűnik plasztikszobornak ez a Rolls-Royce, mint autónak

Inkább tűnik plasztikszobornak ez a Rolls-Royce, mint autónak

Visszatér a gyökereihez a Facebook, sokkal több bejegyzést láthat az ismerőseitől

Visszatér a gyökereihez a Facebook, sokkal több bejegyzést láthat az ismerőseitől

Miért éppen tavasszal vágunk bele a nagytakarításba?

Miért éppen tavasszal vágunk bele a nagytakarításba?

620 millió forintot kérnek ezért a régi sirályszárnyas Mercedesért

620 millió forintot kérnek ezért a régi sirályszárnyas Mercedesért

27 millió forintot is fizet önként távozó dolgozóinak a Stellantis

27 millió forintot is fizet önként távozó dolgozóinak a Stellantis

A címlapról ajánljuk