Akadozó keleti nyitás: már a minisztérium is átgondolná
Zavar van az erőben: a keleti országokba irányuló magyar export visszaesett a tavalyi évben, a nemzetgazdasági miniszter erre a múlt héten egy rendezvényen hívta fel a figyelmet. Varga Mihály utalt arra is, hogy a külgazdasági stratégia új irányai felülvizsgálatra szorulhatnak. A keleti nyitástól és a kereskedőházak létrehozásától pedig fölösleges csodákat várni. Addig legalábbis semmiképpen, míg a magyar kis- és középvállalkozások annyira tőkeszegények, hogy még közvetlenül a régiónkba sem képesek exportálni.