693 millió forintnyi kriptopénzt loptak hackerek, évtizedekre börtönbe kerülhetnek
Több évtizednyi börtönbüntetés várhat azokra a hackerekre, akik az USA-ból és Írországból hackelték meg az áldozatok mobiltelefonjait.
Több évtizednyi börtönbüntetés várhat azokra a hackerekre, akik az USA-ból és Írországból hackelték meg az áldozatok mobiltelefonjait.
Négy éven át tartó nyomozás után az Interpolnak végre sikerült letartóztatnia annak a bűnbandának a vezetőjét, amely a gyanús szerint a világ 40 országában több mint 100 bankból összesen mintegy 1,2 milliárd dollárt (kb. 301,8 milliárd forint) lopott el – egy vírus segítségével.
Az Egyesült Államokban és további hét országban 24 kiberbűnözőt fogtak el, akik hitelkártyák adatait lopták el, majd ezeket egymás között interneten cserélgették - közölte kedden az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda.
Egy mobil kártékony program kifejlesztése akár több ezer dollárjába is kerülhet a kiberbűnözőknek, azonban később busás haszonra tehetnek szert.
Magyarországon tavaly közel 900 ezer felnőtt esett áldozatul valamilyen számítógépes bűncselekménynek, amely hétmilliárd forint pénzbeli, és 14 milliárd forint időbeli veszteséget okozott az áldozatoknak. A BRFK adatai szerint a legkomolyabb visszaélések bankkártyákkal történtek.
A tavaly még közel 1,1 milliárd dolláros üzletnek számító spam-alapú támadásokból származó bevételek 2011 júniusára nagyjából 500 millió dollárra csökkentek. A spearphising (célzott adathalászat) viszont évente 1,29 milliárd dollár kárt okoz.