Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Több évtizednyi börtönbüntetés várhat azokra a hackerekre, akik az USA-ból és Írországból hackelték meg az áldozatok mobiltelefonjait.
Kilenc embert vádolt meg az Egyesült Államokban a michigani ügyészség azzal, hogy sokak SIM-kártyáit feltörve összességében tetemes mennyiségű kriptopénzt loptak. A kár a becslések szerint mintegy 2,4 millió dollár, vagyis jelenlegi árfolyamon nagyjából 693 millió forint.
A vád szerint az Egyesült Államok és Írország területén élő, a The Community nevű csoporthoz tartozó hat hacker részt vett a készülékek, illetve az azokban lévő SIM-kártyák feltörésében, hogy aztán csalással vagy vesztegetéssel vegyék rá a tulajdonosokat, hogy a telefonszámukat vigyék át egy másik SIM-kártyára – magyarázza a The Verge.
Miután ez megtörtént, a csalók számára lehetővé vált, hogy megkerüljék a különböző biztonsági intézkedéseket, például a kétfaktoros azonosítást. Ez lehetővé teszi, hogy a felhasználó csak úgy tudjon belépni az adott felületre, ha ehhez megadja a telefonjára érkező kódot – ezekben az esetekben éppen ezt térítették el, és így fülelték le.
A trükkös hackerek hozzáférhettek az áldozatok azon fiókjaihoz, amiben a kirptovalutát tárolták – ez összesen hét alkalommal történt meg. Az ügyészek három mobilszolgáltatót szintén a bíróság elé citálnának, mert munkatársaik állítólag kenőpénzt fogadtak el a bűnözőktől, akik több évtizedre is rács mögé kerülhetnek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.