Egy cégben a keszthelyi yachtkikötő
Ez az, amelyet korábban Tiborcz István vihetett pályáztatás nélkül.
Ez az, amelyet korábban Tiborcz István vihetett pályáztatás nélkül.
Muszáj eladnia a két legnagyobb kikötőt a görög államnak, ezt vállalták azért, mert harmadszor is megmentette őket az EU és az IMF.
Sérültje is van annak a nagy kiterjedésű tűznek, amellyel jelenleg is birkóznak a tűzoltók Dubaj kikötőjében. A tűz, amely két hajón kezdődött, sűrű füstbe burkolta az emblematikus várost.
Természetkárosítás és hivatali visszaélés miatt tesz feljelentést az LMP a balatonfenyvesi kikötőépítéssel kapcsolatban ismeretlen tettes ellen. A balatoni viszonylatban páratlan méretű, a szükséges engedélyek birtokában létesülő kikötő- és szállodaberuházás állításuk szerint nem tartalmazza a szükséges Natura 2000-es hatástanulmányt.
A Balatonba 500 méterre benyúló óriáskikötő épül Fenyvesen, miközben Tiborcz István kiszállt a kikötőbizniszből, az após pár ígéret betartásáról inkább lemondott, egy nagy autóberuházást elbukhatunk, de jöhet a magáncsőd. Egy sztárközgazdász szerint olyan nagy az egyenlőtlenség, hogy el kéne venni a szupergazdagok jövedelmének a felét. Dánia pedig meg akarja valósítani a készpénzmentes életet. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Balatonfenyvesen mertek nagyot álmodni, a Balaton legnagyobb jachtkikötőjének építésébe fogtak a 2300 lakosú faluban. Az épülőfélben lévő monstrum csaknem fél kilométeres kikötőszárakkal nyúlik a déli part vizébe, a megcélzott bérlőközönség a vitorlázók felső osztálya – van, aki ezt a minőségi turizmus megjelenésének tekinti. A kétmilliárdos beruházás azonban nem minden körben arat osztatlan sikert, a Facebookon tiltakozócsoport is alakult, féltve a környék ökológiai állapotát. Mások kulturális-szociális zárványként tekintenek a tervek szerint a jövő szezonra megnyíló kikötőre és a hozzátartozó szállóra.
Nagyon úgy fest, hogy végleg Tiborczéké lesz a keszthelyi volt önkormányzati kikötő, ahová decemberben tették be a lábukat. A helyhatóság az adásvételi szerződés egy eddig nem is mert melléklete szerint megnöveli és feljavítja a területet, hogy aztán Tiborczéknak "aktuális forgalmi értéken" eladja.
Nemrég jutott érdekeltséghez egy keszthelyi kikötőben a miniszterelnök veje, a kormányzat pedig egymilliárdos kikötőfejlesztési pályázatot véleményeztet kiírás előtt a szakmával és a közvéleménnyel. A látszat azonban csal, a társaság állítja, nem tervezi, hogy uniós pénzeket is igénybe venne a kikötő felújításához.
A kormány szerdai ülésén úgy döntött, nem támogatja azt a tervezetet, hogy újabb területeket vonjanak ki a vasárnapi boltbezárás hatálya alól. A kikötőket sem veszik ki.
A keszthelyi kikötő vitatott eladása ügyében a PM először a Zala Megyei Kormányhivatalhoz, majd a Legfőbb Ügyészséghez fordult, hogy állapítsák meg: a keszthelyi önkormányzat ügylete jogsértő volt. Az LÜ a Zala Megyei Főögyészséghez utalta az ügyet.
A Népszabadság úgy tudja, hamarosan a kormány elé kerül egy rendelettervezet, amely mentesítené a kikötőkben található üzleteket is a vasárnapi zárva tartás hatálya alól. Orbán Viktor veje épp nemrég vett egy kikötőt.
Eladná balatonalmádi vitorláskikötőjét és üdülőjét az E.On Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt., a minimális eladási ár 293 millió forint.
Giró-Szász András, az egyik fő kormányzati kommunikátor nagyon menő elektromos jachtját olyan cég gyártja, amelynek tulajdonosa igencsak jól fekszik a kabinetnél – legalábbis az elmúlt négy évben tömegével nyerte a kormányzati és állami cégek által kiírt kommunikációs és reklámtendereket. Giró-Szász szerint a hajót nem a gyártótól vette.
Kikötők, repterek és áramcégek eladásával pörgetné fel Athén a privatizációt, hogy indulhasson az újabb hitelprogram.
2,5 milliárdból fogják fejleszteni a paksi kikötőt, hogy ne csak ömlesztett árut tudjanak kezelni.
1929-ben ítéltek Csehszlovákiának hamburgi kikötőket, Csehország ebből hármat használhat, de húsz éve hozzájuk sem nyúltak.
A Fidesz frakcióvezetője szerint ha az MSZP és a Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy a kikötőkben lévő boltok legyenek vasárnap zárva, azt "mi támogatni fogjuk". Rogán Antal ezt a jegybankban tartott sajtótájékoztatón mondta csütörtökön.
Az Egyesült Államok legnagyobb partraszállító hajója, a Mesa Verde a horvátországi Split kikötőjébe hajózott. A 208 méter hosszú, 32 méter széles hadihajó az amerikai haditengerészet VI. flottájához tartozik, és csütörtökig fog horgonyozni a spliti kikötőben.
Péntek délután 2 órától a D11-es és a D12-es, szombattól pedig a hétvégén közlekedő D13-as hajók is megállnak a Várkert Bazár új kikötőjében – közölte a BKK.
Várhatóan csütörtök reggelre készül el a Parlamenttől északra épülő hajókikötő, amely péntektől helyet ad a Lajta Monitor Múzeumhajónak - közölte a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya szerdán.