Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Balatonba 500 méterre benyúló óriáskikötő épül Fenyvesen, miközben Tiborcz István kiszállt a kikötőbizniszből, az após pár ígéret betartásáról inkább lemondott, egy nagy autóberuházást elbukhatunk, de jöhet a magáncsőd. Egy sztárközgazdász szerint olyan nagy az egyenlőtlenség, hogy el kéne venni a szupergazdagok jövedelmének a felét. Dánia pedig meg akarja valósítani a készpénzmentes életet. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Már nem tulajdonos az egyik keszthelyi kikötőt érdekes körülmények között megszerző cégben Tiborcz István vállalkozása, a Green Investment & Solution. Március végén kiszálltak, hogy miért, azt egyelőre nem tudni. Eközben Balatonfenyvesen a Balaton legnagyobb jachtkikötőjének építésébe fogtak. A 2300 lakosú faluban azonban nem mindenki boldog ettől, sokan féltik a strandot az eliszaposodástól. A beruházók nem ismeretlenek az üzleti világban egyikük felbukkant a sikertörténetnek nehezen nevezhető Hospinvest- és HungaroCare-sztoriban és egy időben jelentős tulajdonos volt az újpesti fociklubot működtető, jelenleg felszámolás alatt lévő vállalatban.
A világban ma már a pénz nagy része csak virtuálisan, adatként létezik, és egyre többen szabadulnának a 3000 éve velünk lévő érméktől, illetve bankjegyektől. Svédországban a hajléktalanoknak bankkártyával adhatnak apanázst a járókelők. Dánia már jövőre megtenné az első igazán komoly lépést a készpénzmentes társadalom megteremtése felé, egyes boltokban már nem lehetne így fizetni, bár ennek óriási kockázatai vannak. Ön megosztaná a kormánnyal, htogy milyen gyógyszert vett, vagy mennyit költött alkoholra a hétvégén? Milyen lenne a készpénzmentes világ, és mik a kockázatai?
Teljesen rossz gondolat az egykulcsos adó, a gazdagok még gazdagabbak lesznek, a jövedelemegyenlőtlenségek pedig szétszakítják a társadalmakat – ez a lényege Emmanuel Saez világhírű közgazdász mondanivalójának. Ha rajta múlna, minimum kétkulcsos adórendszer lenne, és a leggazdagabb tíz százalék jövedelmére 50 százalékos vagy annál is nagyobb adót vetne ki.
Évekkel elhalasztották Orbán több ígéretét. Takaréklángra állítja a kormány az államadósság elleni harcot, újabb bombát dob a médiára, és megint jegeli a cégek adócsökkentését, ahogyan a szociális temetést is. Az állami pénzmosoda viszont még jobban fog működni. Ám újdonságként jön a magáncsőd - a boltzár után a KDNP másik ötlete. Ha nem sikerülne a hitelezőkkel egyezséget kötni, akkor a bíróság dönthetne arról, hogy az adósok milyen vagyontárgyait kell értékesíteni - ez áll a KDNP magáncsődről szóló javaslatában, ami már idén szeptemberben hatályba lépne. A magáncsődök felügyeletéhez létrehozzák a Családi Csődvédelmi Szolgálatot, amely vagyonfelügyelőt adna az adósok mellé a megállapodások végrehajtásához. Akinek kétszer akkora a tartozása, mint a csődvagyona, azon ez sem segít.
Egyen csokiba mártott szöcskét! Vagy skorpiós nyalókát chips helyett. Egy magyar cég arra vállalkozott, hogy az ízeltlábúakat becsempéssze az emberek konyhájába – egyenesen a tányérjukba. Nálunk még brahiból vásárolnak ilyen nyalánkságot, de külföldön igazi ínyencségnek számít a mogyoróolajon pirított szöcske vagy az óriáshangya püspökfalatja. Rovarfarmok nyílnak Amerikában, amelyek erre szakosodott éttermeket látnak el bőséges alapanyaggal. A teljes történet itt olvasható.
Kitessékeltek egy szoptató anyát a Nyugati téri McDonald's-ból. Bár az anya előzőleg engedélyt kért egy dolgozótól a szoptatásra, a biztonsági őr, miután konzultált a főnökével, kitessékelte őt a csecsemőjével együtt. A McDonald's közölte: értékeikkel nem összeegyeztethető a biztonsági őr hozzáállása, és belső vizsgálatot indítanak az ügyben. Két nappal később szoptatós flashmobbal tiltakoztak az anyák az ellen, hogy szerdán kiküldtek az étteremből egy szoptató nőt. A McDonald's szerint a biztonsági őr saját hatáskörben fontoskodott, éttermeikben semmi nem tiltja a szoptatást. Az anyák akciója békésen lezajlott, senki sem adott hangot megbotránkozásának, viszont nagy volt a médiafigyelem.
Évente több tízmilliárd euró kárt okoz az Európai Unióban a hamisítás és 2010 óta több százezer munkahely megszűnését okozta, tavaly már a hamis termékek minden eddiginél nagyobb mennyiségben készültek az EU határain belül. A nemzetközi bűnbandák szorosan együttműködnek a hamis termékek gyártása, disztribúciója és értékesítése során, illetve több terrorszervezet is hamis áruk forgalmazásából finanszírozza működését. Ki nem találná, hogy melyik termékcsoport fekete kereskedelme hozza a legnagyobb hasznát? Dehogyis, nem heroin, nem, nem is a cigaretta, hanem a hamisított gyógyszer.
Nesze neked keleti nyitás! Nagy pofont kaphat Szijjártó Péter és magyar külpolitika, mert külföldi források szerint az indiai autóipari óriás, a Tata Motors Magyarország helyett a szlovákiai Nyitra melletti ipari parkban épít autógyárat. Ez azért is lenne nagy blama, mert a kormány komoly erőket vetett be a Tata idecsábítására. Kiderült, a külügyi és külgazdasági miniszter külön csapatot állított össze, amelynek nem volt más feladata, mint az indiai vállalat meggyőzése.
A hét képe:
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.