#Kína

Szijjártó Berlinben: Orbán soha nem állította, hogy példakép lenne Kína vagy Oroszország

A külügyminiszter Berlinben járt, ahol arról beszélt, hogy a kormánynak fontos, hogy partnereit első kézből tájékoztassa, így elkerülve "azokat a félreértéseket és percepciókat", amelynek sokszor "nincsen alapjuk, de olyan átütő erővel érkeznek, hogy nehéz megküzdeni velük". Szijjártó szerint a kormányfő "soha nem állította, hogy Magyarország számára példakép volna Kína vagy Oroszország".


A vártnál is eredményesebb volt Obama pekingi találkozója

Barack Obama erős és együttműködő amerikai-kínai viszonyt feltételezve képzeli el az Egyesült Államok pozíciójának erősítését az ázsiai és csendes-óceáni térségben – jelentette ki az amerikai elnök a vendéglátójával, Hszi Csin-ping államelnökkel folytatott szerdai pekingi tárgyalásait követő sajtótájékoztatón.


Ilyen ősi leletre még nem bukkantak soha

Első ízben bukkantak egy kétéltű ichthyosaurus megkövesedett maradványaira. A leletről, amely a hiányzó evolúciós láncszemet jelenti a delfinszerű "halgyíkok" és szárazföldi elődeik között, a Nature online kiadásában jelent meg tanulmány.



Több gázt kaphat Kína, mint Európa

A Kínába irányuló orosz földgázszállítás mértéke középtávon meghaladhatja az Európába szállítottat - jelentette ki Alekszej Miller, az orosz Gazprom vezérigazgatója Pekingben, miután a kínai és orosz részről vasárnap újabb keretmegállapodást írtak alá az orosz gázexport növeléséről.






Meghalt Kína leghíresebb borbélya, 80 évig vágta az emberek haját

Százegy éves korában meghalt Csing Kuj, a kínai főváros leghíresebb borbélya, aki több mint 80 éven át gyakorolta szakmáját, a 20. század elején segített megszabadulni a férfiaknak a letűnt kort idéző hagyományos copfjuktól, és mesterségének két lábon járó enciklopédiájaként filmek főszereplőjévé vált.








Putyin pénzéért le sem érdemes hajolnunk

Kelet vagy Nyugat? Mérlegre tettük, hogy ha pusztán a pénzügyi oldalát, pragmatikusan nézzük, akkor Putyin orosz elnöknek (és a kínai elnöknek) vagy Juncker, az Európai Bizottság elnökének (és az amerikai elnöknek) az ölelése lehet-e kifizetődőbb Magyarország számára.


Bors: Bajor Imre a fiától tudta meg, hogy menthetetlen

Az augusztusban elhunyt Bajor Imrének 18 éves fia mondta meg, hogy nem tudják megmenteni az életét a kínai orvosok. Marci erről a Klubrádió szombat délelőtt műsorában beszélt, ahol halottak napja alkalmából emlékezett augusztus 6-án elhunyt édesapjára. Az Interjúból a Bors oldalán olvasható rövid összefoglaló.


Szellemházasság: bizarr szokás miatt rabolnak hullákat Kínában

Hullarablók kerültek a rendőrség hálójába, és a hírek szerint ezzel ismét bizonyosságot nyert, hogy Kína egyes részein él még a "szellemházasságok" évezredes hagyománya. Ez azt jelenti, hogy az egyedülállóként elhunyt férfiak mellé temetnek egy nőt is. Ha pedig nincs, akkor vásárolnak.