#Kína

Káosz, tömegjelentek, dugók a kínai "aranyhéten"

Idén újabb csúcsokat állítottak be a kínai turisták, a korábbi nemzeti ünnephez kapcsolódó aranyhetekhez képest az utakon tízmilliókkal voltak többen, a turizmusból származó bevétel százmillió jüanos nagyságrenddel ugrott meg. Sok helyütt azonban nem bírtak a tömeggel - derült ki keddi sajtójelentésekből.


Kína keményen beszólt Észak-Koreának

Élesen bírálta Észak-Korea nukleáris fegyverkezési programját a kínai államfő. Az észak-koreai kormány mellett működő védelmi bizottság a múlt hét közepén közleményben jelentette ki, hogy nem mondanak le az atomfegyverekről.



Aggódnak Kínában az USA becsődölése miatt

Határozott lépéseket vár Peking Washingtontól annak érdekében, hogy az Egyesült Államokban ne következzen be egy újabb hitelválság, és a kínai befektetéseket is biztonságban tudják – közölte a kínai pénzügyminiszter-helyettes hétfőn.



Áldozatokat is szedett a Fitow tájfun

Legkevesebb öten meghaltak és négyen eltűntek a Fitow tájfunban, amely vasárnap éjszaka erős szélviharral és nagy mennyiségű csapadékkal Kelet-Kínába érkezett - jelentette a kínai média hétfőn.








110 ezren ünnepeltek a Tienanmen téren

Pekingben kedden reggel nem sokkal hat óra után körülbelül 110 ezer ember volt élőben tanúja a nemzeti zászló Tienanmen téri felvonásának, a Kínai Népköztársaság megalakulásának 64. évfordulóján. Hongkongban húszezren mentek el a helyi eseményre - számolt be a kínai központi televízió.







Erkölcsi válság és korrupció mételyezi Kínát

Erkölcsi válságot, a hatalom pénzre váltását, korrupciót és az állami pénzek herdálását tapasztalták Kínában az ország különböző térségeibe, illetve hivatalaiba küldött vizsgálócsoportok - jelentette a kínai média vasárnap.


És akkor a Mol-vezért befalazzák a székházba

Letartóztatnák a Mol-vezért a horvátok, bohócot csinálunk az Európai Bizottságból, jön az ingyenes készpénzfelvétel, és a kínaiak már a spájzban vannak. Mi jöhet még? Tippelje meg a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!