#Kína





Ötezer kígyót akartak Kínába csempészni

Csaknem ötezer kígyót akartak Kínába csempészni a szomszédos Mianmarból egy teherautón, amikor a délnyugat-kínai Jünnan tartomány rendőrsége egy autópályán feltartóztatta a járművet - jelentette a hatóságok tájékoztatása alapján a helyi média.


Ünneplő kínaiak miatt fújtak szmogriadót

A kínai holdújév ünnepét lezáró lampionünnephez kapcsolódó heves tűzijátékozás és petárdázás ismét súlyosan szennyezetté tette a levegőt a kínai fővárosban - jelentette hétfőn a helyi média.






Evésre kényszerítették a volt csungkingi párttitkárt

Az elmúlt évtizedek legnagyobb kínai politikai botrányának főszereplője, a volt csungkingi párttitkár, Po Hszi-laj állítólag nem működik együtt a nyomozó hatósággal, és kétszer is éhségsztrájkba kezdett - közölte a South China Morning Post. A lap azt írta, a börtönben kényszerrel etették, de végül kórházba került.







Nagy lehetőséghez jutott Kína a Hormuzi-szorosban

Kína átvette a délnyugat-pakisztáni Gvadar kikötő üzemeltetését. A lépéssel stratégiai fontosságú kijárathoz jut a Hormuzi-szoros felé, biztonságosabbá teheti tengeri olajszállítmányainak útvonalát, egyben logisztikai alternatívához is jutott.




Phenjan Pekingnél is kihúzta a gyufát

Peking cáfolja, hogy Phenjan előre tájékoztatta volna a kínai vezetést idei évre tervezett kísérleti atomrobbantásairól, illetve rakétakísérleteiről - derült ki keddi sajtójelentésekből.