QR kódok kerülnek a sírokra egy temetőben
A mobiltechnológia felhasználásával igyekszik hozzájárulni az elhunytakról való megemlékezéshez egy kínai temető.
A mobiltechnológia felhasználásával igyekszik hozzájárulni az elhunytakról való megemlékezéshez egy kínai temető.
MTI
MTI
hvg.hu
Mégsem kínai internetcímről érkezett a szerdai kibertámadás Dél-Korea ellen - közölték pénteken az ügyben vizsgálódó dél-koreai szakértők. Sokan Észak-Koreára gyanakszanak.
MTI
Több mint 20 ezer egyetemi, főiskolai hallgató vett fel magas kamatozású, nagy összegű kölcsönt a közép-kínai Vuhan városban csak azért, hogy "menő" elektronikai cikkeket, többségében Apple-termékeket vásárolhasson - derítette ki a Hszinhua hírügynökség.
MTI
Az elmúlt három napban legalább 24 ember halt meg Kínában a zord időjárás miatt – jelentette a kínai központi televízió csütörtökön. Fucsien, Csianghszi, Hunan, Kuangtung és Kujcsou tartományban a szélviharok, villámlások és jégeső miatt összesen több mint másfél millió embert ért kár, 215 ezernek el kellett hagynia otthonát – közölte a polgári ügyek minisztériuma.
MTI
Az évtized végére Kína lesz a világ legnagyobb online kereskedelmi piaca, az elektronikus eladások értéke a következő hét évben megháromszorozódhat - írja a McKinsey & Company legújabb jelentésében.
MTI
Kínai internetcímről érkezett az a kibertámadás, amely Dél-Koreában megbénította három nagy tévéállomás és két nagybank számítógépes rendszerét - közölte csütörtökön a dél-koreai távközlési bizottság szóvivője és több meg nem nevezett szakértő.
MTI
Féltucat, Kínában gyártott, de nyugati márkájú luxusautó is bizonyítottan egészségre káros anyagokat tartalmaz - állítja a kínai központi televízió, a CCTV.
MTI
Csaknem 400 ezer autót kényszerül visszahívni a Volkswagen Kínában, miután a kínai központi televízió riportjában mutattak rá azok hibájára.
MTI
Három éven át magas rangú párthivatalnoknak adta ki magát egy férfi Kínában, hamis hivatalával ugyanakkor túl magasra akart törni, így lebukott.
MTI
A Volvo Cars megkapta a zöld utat a kínai hatóságoktól az autógyártás ottani beindítására - idézte kedden az Automotive News Europe autóipari szakmai hírportál a Bloomberg üzleti hírügynökségnek az ügyhöz közelálló források értesülésére hivatkozó cikkét.
MTI
Alapvetően problémamentes kapcsolatként jellemezte a kínai-amerikai viszonyt Hszi Csin-ping Kína új elnöke, amikor üdvözölte Jack Lew amerikai pénzügyminisztert Pekingben. Lew a világgazdaság talpra állításában játszott közös felelősséget hangoztatta - derült ki keddi médiajelentésekből.
MTI
A kínai központi televízió helyi hírességeket vett rá arra, hogy saját véleményüknek álcázott blogbejegyzésekben keljenek ki az Apple vállalat ellen, ezzel kedvezve az amerika cég hazai versenytársainak.
MTI
Három éven belül 1500-ra növelik Kínában a levegőminőség-ellenőrző állomások számát, amelyek az egészségre legkárosabb, 2,5 mikron nagyságú finom porszemcsék koncentrációjának mértékét is képesek lesznek mérni - számolt be hétvégén a kínai média, kormányzati forrásra hivatkozva.
MTI
Megalakult szombaton a Kínai Népköztársaság új kormánya, miután az Országos Népi Gyűlés, azaz a kínai parlament megválasztotta az államhatalom legfőbb tisztségviselőit, az államelnököt, a parlament elnökét, a népfront első emberét és a kormányfőt.
MTI
Megalakult szombaton a Kínai Népköztársaság új kormánya, miután az Országos Népi Gyűlés (parlament) megválasztotta az államhatalom legfőbb tisztségviselőit, az államelnököt, a parlament elnökét, a népfront első emberét és a kormányfőt.
MTI
Barack Obama amerikai elnök telefonon gratulált Hszi Csin-pingnek új tisztsége, a Kínai Népköztársaság államelnöki posztjának elfoglalása alkalmából - adta hírül csütörtöki közleményében a Fehér Ház.
MTI
Az amerikai vállalatvezetőkénél csaknem háromszor gyorsabban nő a kínai vállalatvezetők fizetése, a trend folytatódásával akár négy éven belül kiegyenlítődik a különbség - állítja egy friss felmérés.
MTI
Hszi Csin-ping lett a Kínai Népköztársaság új, megválasztott elnöke - jelentette a kínai televízió a parlamenti képviselők szavazásának eredményét csütörtökön.
MTI
Legalább huszonegy bányász meghalt egy bányában, négy társukat még keresik a délnyugat-kínai Kujcsou tartományban. Egy északkelet-kínai hétfői bányabaleset helyszínén pedig 18 ember még nem jutott a föld felszínére - jelentette a kínai média szerdán.
MTI
Legkevesebb tizennégy ember meghalt, amikor egy távolsági busz a Jangce folyó felett átívelő hídról a mélybe zuhant a közép-kínai Hupej tartományban - jelentette a kínai média szerdán.
MTI