A CCTV leleplező riportjában egy magántulajdonban lévő, meg nem nevezett pekingi luxusklubba látogatott el. Az újságíróknak nyilatkozó alkalmazottak úgy fogalmaztak: minden nap jelentős számú, magas rangú állami hivatalnokot és katonai illetékest szolgálnak ki, számuk a kínai parlament március eleji, rendes éves ülésszaka alatt megsokszorozódott.
Az árakat illetően az étterem legalább 600 jüant (22 ezer forintot) kér el személyenként, de az egyes étkezések végösszege a hatezer jüant (220 ezer forintot) is elérheti. A központi televízió a klub előtti parkolóban sorakozó autókat szemügyre véve több, a hadsereg alkalmazottai által használt, megkülönböztető jelzéssel ellátott táblát is összeszámolt, és feltűnően magas volt azon gépjárművek - elsősorban Audik és Mercedesek - aránya, amelyek rendszámtábláját tulajdonosuk letakarta.
A Global Times központi napilap a CCTV mintájára két másik pekingi magánétterembe látogatott el, és hasonló tapasztalatokról számolt be, igaz, a televíziónál alacsonyabb árakat és nagyjából 850 jüan (31 500 forintot) körüli átlagos költést talált. A lap szerint csak a fővárosban mintegy négyezer magánklub van, sok közülük csak éves - a legnagyobbak esetében akár több millió jüanos - tagsági díj ellenében látogatható.
A kínai kormányzati akadémia professzora, Li Tuo a lapnak azt nyilatkozta, egyes hivatalnokok egyszerűen képtelenek ellenállni a csábításnak, és azért élnek vissza a hatalmukkal, hogy a luxusnak és ezen élvezeteknek hódolhassanak. A professzor szerint a kínai vezetőknek a jelenleginél is szigorúbban kell fellépniük a hivatali korrupció letörése érdekében.
A márciusban elnökké választott Hszi Csin-ping tavaly év végén hirdetett harcot a korrupció és a társadalmi különbségek visszaszorítása érdekében. Hszi a bürokrácia, a luxusköltés, a drága ajándékok, vacsorák és rendezvények, valamint a kiváltságok jelentős megkurtítására szólított fel, konkrét tilalmakat is bevezetve.