Nem csak a menekültek laknak konténerben
Luxusturistákat szállásolnak el a kínai Shanzhi tartományban 35 fémládájában. Kívül konténer, belül jól felszerelt apartman, hagyományőrző teaszertartással.
Luxusturistákat szállásolnak el a kínai Shanzhi tartományban 35 fémládájában. Kívül konténer, belül jól felszerelt apartman, hagyományőrző teaszertartással.
R.A.
Két és fél éve legalacsonyabb szintjén volt az infláció júniusban Kínában, miután jelentősen mérséklődtek az élelmiszerárak - közölte a pekingi statisztikai hivatal hétfőn.
MTI
Kínában több mint 3600 krokodilt mentett meg a rendőrség attól, hogy feldolgozott formában a kuangtungi éttermek asztalaira kerüljenek - jelentette a Kuanghszi-Csuang autonóm terület hatósága egy csempészbanda lefülelése után vasárnap.
MTI
Kína-szerte több tucat ember meghalt az esők és az áradások következtében, sokan eltűntek, milliókat ért kár, ezreknek kellett elhagyniuk lakhelyüket, több tízezer hektár szántóföld került víz alá - derül ki a napi kínai médiajelentésekből.
MTI
Kína rövid időn belül lehagyja Észak-Amerikát és Nagy-Britannia mögött a Jaguar Land Rover (JLR) luxusautógyár második legnagyobb piaca lesz - jósolta pénteken Sanghajban a cég vezérigazgatója.
MTI
Gyermekcsempészés miatt őrizetbe vettek 802 embert Kínában egy tizenöt tartományra kiterjedő akcióban - közölte pénteken a közbiztonsági minisztérium. A tájékoztatás szerint 181 gyereket kiszabadítottak, és felszámoltak két csempészhálózatot, amelynek vezetőit őrizetbe vették.
MTI
Nyolc gyógyszeripari termékben, köztük fogyasztókapszulákban találtak az emberi egészségre veszélyes mellékhatásokat előidéző anyagokat a kínai hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzéseiken - derült ki a kínai média pénteki jelentéseiből.
MTI
Összesen tizenhat bányász rekedt a föld alatt, miután a dél-kínai Hunan tartományban elárasztotta a víz a tárnát, amelyben dolgoztak - jelentette a kínai média pénteken.
MTI
Kína megosztja a gazdasági reformokban szerzett tapasztalatait Kubával és pénzügyi segítséget nyújt a szigetországnak reformjaihoz - derült ki a Raúl Castro kubai és Hu Csin-tao kínai elnök csütörtöki pekingi találkozója utáni bejelentésekből.
MTI
Még egy hónap sem telt el, és már másodszor csökkentett kamatot a kínai központi bank csütörtökön, hogy ezzel is élénkítsék a gazdaságot.
MTI
Beadta derekukat a Szecsuan tartományi Sifeng város vezetői, és leállítják egy nehézfémüzem építkezési munkálatait, miután harmadik napja ezrek tüntettek a környezetre és emberre ártalmasnak tartott vállalkozás ellen - adta hírül szerdai számában a hongkongi South China Morning Post című napilap.
MTI
Felbecsülhetetlenül értékes őszibarackokat lopott három férfi Kínában egy állami kutatógazdaságból. A tudósok 13 éven át dolgoztak különböző fajták keresztezésén, hogy kinemesítsék a tökéletes barackot, erre három falusi éjjel belopódzott a kertészetbe, és teleszedett három szatyrot őszibarackkal.
MTI
Kétéltű páncélozott harcjárműveket vásárol Venezuela Kínától - jelentette be Hugo Chávez, a dél-amerikai ország elnöke.
MTI
A pekingi vezetés a hivatali luxuslakomák további ritkítását tervezi, és három éven belül megtiltaná a cápauszony felszolgálását állami, kormányzati vezetőknek - derült ki szerdai médiajelentésekből. Az állatvédők üdvözlik a lépést, az online közösség tagjai viszont türelmetlenek.
MTI
Cenzúra, prüdéria, kompjútergrafika. Ezt megkapjuk a kínai filmektől. Az Uránia két napra mozi-Kantonná változik.
Szandtner Veronika
A vezető kínai pártlap kedden összeesküvés szításával gyanúsította meg a Fülöp-szigeteket, a kínai külügyi szóvivő pedig "provokációinak" leállítására szólította fel Manilát.
MTI
Kínában évszázados hagyományra támaszkodva továbbra is szokás elfogyasztani a méhlepényt, amelyről többek közt úgy tartják, segíti a szülés utáni gyorsabb felépülést és öregedésgátló is.
MTI
Olyan mértékben nőttek Kínában a munkabérek, hogy a Google úgy döntött, új termékét, a Nexus Q-t inkább a Szilícium-völgyben gyártatja - adta hírül a Kreatív a New York Times cikke alapján.
hvg.hu
A múlt héten Kínában megkísérelt repülőgép-eltérítés gyanúsítottjai közül ketten a repülőgépen szerzett sérüléseik következtében a kórházban meghaltak - értesült hivatalos forrásból a Global Times című kínai napilap.
MTI
Az Apple 60 millió dollárt fizetett az iPad márkanévért egy kínai vállalatnak, hogy elhárítsa a kínai üzletére potenciálisan hátrányos jogvitát.
MTI