Így nézhetne ki 60 év múlva az M1-es BMW
Nagyon futurisztikus, de nagyon szép is a kidolgozott koncepció.
Nagyon futurisztikus, de nagyon szép is a kidolgozott koncepció.
Az olasz Matteo Gentile a futurisztikus elemeket az olasz stílusjegyekkel keverte össze, a végeredmény pedig igen látványos lett.
Yasid Oozeear ismét villantott egy érdekes elképzelést, amiből egy egészen vad, de szerethető végeredmény került ki.
Koncepciótervet rendelt a kormány 200 millió forintért a Hajógyári-sziget déli csücskének hasznosítására – írja a Népszabadság. A sziget alig harmada az a terület, amelyet fejlesztenének úgy, hogy már a kormány olimpiai vágyait is figyelembe vennék. Nem ez lesz az első ilyen tanulmány. Most állítólag L. Simon László kapta a feladatot.
Az új Androidon debütáló Google-dizájn a cég tervei szerint egy idő után minden szolgáltatás külsejét átalakítja, így az egyik legnépszerűbb oldalét is. Egy kanadai dizájner megmutatta, hogy az eddig látottak alapján hogyan nézhet majd ki a Google keresője.
A tavasszal született uniós közbeszerzési irányelvek alapján elkészült az új magyar közbeszerzési törvény koncepciója, amely gyorsítani, egyszerűsíteni és jogszerűbbé akarja tenni az eljárásokat - a koncepció szerdán került fel a kormány honlapjára.
Egy dizájner blogon megjelent néhány látványterv arról, hogyan nézne ki az Apple Watch, ha klasszikus óra formája lenne.