Új időpontról tárgyalnak, miután lefújták Johnny Depp és Alice Cooper együttesének budapesti koncertjét
A szervezők és a produkció részéről minden készen állt a kezdéshez, amikor lemondták a Hollywood Vampires koncertjét – írták a szervezők.
A szervezők és a produkció részéről minden készen állt a kezdéshez, amikor lemondták a Hollywood Vampires koncertjét – írták a szervezők.
A Hollywood Vampires előre nem látott okokra hivatkozik. Szomorú rockerek hagyják el most a Papp László aréna környékét.
Tizenhét évvel ezelőtt két és fél órát késett a budapesti koncertjéről Axl Rose, és a szervezőknek akkor tengernyi alkoholt kellett biztosítani, most komolyabban veszi a turnézást a zenekar, amelyik nem is szállodában lakik Budapesten.
Vasárnap a Papp László Budapest Sportarénában lépett fel a hard rock egyik műfajteremtő együttese.
Sokan azt gondolják, a booking menedzser munkája mindössze abból áll, hogy a sztárokkal koktélozik a backstage-ben, ám a valóság nem is állhatna ettől távolabb. De akkor mit csinál a koncertszervező, és hogyan kerül Billie Eilish vagy a Depeche Mode Budapestre?
Több kerület távolságból is látszott – és fog látszani szerda este is –, ahogy a Rammstein koncertet adott a Puskás Arénában. A hvg.hu fotósa meg is örökítette a nem mindennapi látványt.
Nem a népszerűség kérdésében: nincs az az augusztus 20-i tűzijáték, ami csak fele olyan látványos is lenne, mint a Rammstein hosszú várakozás után adott újabb budapesti koncertje, amire olyan hamar elkelt minden jegy, hogy szerdán még egyszer fellépnek a Puskás focistadionban. Megnéztük az elsőt.
Ozzy az elmúlt időszakban többféle egészségügyi problémával küzdött: néhány éve súlyos gerincsérülést szenvedett, és az is kiderült, hogy Parkinson-kórral diagnosztizálták.
A rapper januári, arénás fellépését is bejelentette, melyre úgy tűnik, már el is fogytak a jegyek. Fotóink Orbán királynőtől a trikolór mentéig.
Az amerikai énekes újonnan bejelentett koncertjei között sincs budapesti.
Szerinte ő az oka annak, hogy a közönség manapság hozzászokott a 3-4 órás koncertekhez.
Életre szóló élményként jellemezte a fellépést.
Hakumba, Carson Coma, La Femme, Bohemian Betyars, Óperentzia, telefon nincs, hideg van, mindenkinek nagyon ajánljuk!
A francia elnököt már korábban is sokan vádolták azzal, hogy túl távol van a francia néptől.
A rapper bevette a The Final Lap című turné állomásai közé október 18-ára a Budapest Arénát. Busta Rhymest is hozza magával.
Hat év után tért vissza Magyarországra a késő nyolcvanas, kora kilencvenes évek egyik legsikeresebb rockzenekara, és csak remélni tudtuk, hogy ez a fellépés jobb lesz, mint amilyen a legutóbbi volt. Elmeséljük, hogy végül mi történt.
Idén már biztosan nem lép színpadra az énekes.
"Ez az anyukád?" – kérdezte az énekesnő a rajongót, aki feldobta a hamvakkal teli zacskót a színpadra.
A Budapest Parkban pótolta a járvány miatt három évet csúszó koncertjét az amerikai rapperből lett pop-punker. Fotóriporterünk, Túry Gergely így látta a történelmi bulit.
Az amerikai Kevin Morby még sosem járt Budapesten, itt volt az ideje, hogy élőben is megnézhessük a 2010-es és '20-as évek egyik legizgalmasabb gitáros-énekes-dalszerzőjét. Ott voltunk tegnap este az Akváriumban.