Beyoncé világkörüli turnéra indul, megvan az is, hol lép fel a legközelebb Budapesthez
Május 10-én indulnak a Renaissance-koncertek.
Május 10-én indulnak a Renaissance-koncertek.
Leia és Luke Skywalker aznap egy Rolling Stones koncerten is jártak.
Az énekes egy olyan országban lépett fel, ahol súlyosan sérülnek az emberi jogok.
Január 23-tól megnyílik a felújított Deák Ferenc tér és a Ferenciek tere metrómegálló, de most egy rendhagyó esemény erejéig már megnyitották az egyiket.
Csütörtökön az Akváriumban telt ház előbúcsúztatta a hazai „art-fart pop” megteremtőjét, valamint első és utolsó képviselőjét. A Ricsárdgírnek még egy koncertje lesz, aztán befejezik, de a búcsúra még kiadtak egy albumot.
A kormánybiztos feladatkörébe beletartozik a Petőfi 200 programsorozat is. Demeter Szilárd természetesen beszólt az „ellenzéki sajtónak" is, és megmagyarázta, miért vitte be saját zenekarának koncertjét a Petőfi Irodalmi Múzeumba.
A Sex Pistols és a The Clash mellett a műfaj legismertebb képviselője március 18-án koncertezik az A38 Hajón.
Az együttes a hétvégén tartotta visszatérő buliját.
Üveggel dobták meg, többet nem hajlandó Brisbane-ben koncertezni az amerikai rapper.
Először lép fel Magyarországon a clevelandi Colson Baker és zenekara.
Így kell erősíteni a morált egy sorsdöntő meccs előtt. Igaz, a zenész kapott kritikát is.
A következő napokban és hetekben több helyszínen is felcsendülnek az ünnepi dallamok.
Lehet, hogy nem a karácsony királynője, de az tagadhatatlan, hogy profi énekes.
Jövőre Észak-Amerikában és Európában turnézik a zenekar, Budapest nincs benne a turnénaptárjukba.
Ludwig van Beethoven és Kodály Zoltán ugyanazon a napon, december 16-án született, de több mint száz év volt közöttük a korkülönbség. Születésnapjuk másnapján a Nemzeti Filharmonikusok zenekara Kovács János vezényletével ünnepli a két komponistát. Az est szólistája a japán Beethoven-specialista Ikuyo Nakamichi.
Május 30-án a Barba Negrában lép fel a legendás metálzenekar.