Október 21-én lesz Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus nyilvános búcsúztatása
A család várja a barátokat, tanítványokat, kollégákat és tisztelőket.
A család várja a barátokat, tanítványokat, kollégákat és tisztelőket.
A koreográfus, a Bihari János Táncegyüttes alapítója, a Honvéd Táncszínház és a Nemzeti Táncszínház megálmodója 93 éves volt.
A hannoveri koreográfus eleinte nem volt hajlandó bocsánatot kérni, később pedig a nagy nehezen kiadott „bocsánatkérésében” is tovább szidta a kritikust, aki unalmasnak nevezte az előadását.
Legmagasabb állami kitüntetését a járvány miatt még nem tudta átvenni, pedig már régóta vágyott erre az elismerésre Ladányi Andrea, aki Spanyolországból adott interjút a HVG-nek. A nemzetközileg ismert balettművész és koreográfus több évtizedes pályafutása során a társművészetek nagyjait is táncba hívta a film, a fotóművészet, a festészet és a színház területéről.
Ő volt a legfiatalabb koreográfus, aki háromfelvonásos előadást készített a társulatnak.
"Táncoljatok, táncoljatok, különben elvesztek" – vallotta Bausch.
Az alapvetések arra valók, hogy megmaradjanak alapvetéseknek, mondja egy klasszikus operett és egy klasszikus rockmusical színpadra állításában közreműködő táncművész.
Egy amerikai bíró kedden elutasította az ausztrál Wade Robson táncos-koreográfus 2013-ban benyújtott polgári keresetét, amelyben a férfi azzal vádolta a néhai előadót, hogy molesztálta gyermekkorában.
Ideiglenesen abbahagyta a munkát Peter Martins koreográfus, a New York City Ballet művészeti vezetője, amíg az őt ért zaklatási vádakat ki nem vizsgálják.
Boris Charmatz volt az év koreográfusa az európai kritikusok szerint, a Molnár Ferenc által írt Liliom táncszerepéért pedig Carsten Jung kapta meg az év táncosa címet.
A Monte Carló-i Balett társulatának modern stílusban alkotó koreográfusát és művészeti vezetőjét hívta vendégül a moszkvai Nagyszínház, hogy jóval konzervatívabb balett-táncosai ellessenek némi színpadi lazaságot a francia mestertől.
Elhunyt Seregi László, a hazai és nemzetközi táncélet kiemelkedő művésze, alkotója, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és Kossuth-díjas mesterművésze. A neves koreográfust pénteken este, életének 83. évében érte a halál.
Duda Éva és Kovács Gerzson Péter koreográfus vehette át idén a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak és alkotóinak elismerésére, népszerűsítésére alapított Lábán Rudolf-díjat, amelyet pénteken adtak át Budapesten.