Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kormany

MTI Itthon

LMP: szinte minden társadalmi csoport életfeltételei romlottak

Az LMP szerint a kormány gyakorlatilag minden társadalmi csoport életfeltételeit rontotta az elmúlt két évben, kaotikus gazdaságpolitikát folytatott, különösen nehéz helyzetbe hozta a kis- és középvállalkozásokat. Erről Jávor Benedek, az ellenzéki párt parlamenti frakciójának vezetője beszélt csütörtökön Sopronban.

hvg.hu Gazdaság

Hír24: ezt ígérte a Coca-Colának a kormány

Félévente egyeztetnek, bevezetik az egyedi kormánydöntéssel adható képzési támogatást, és barátilag, egymás közt rendezik a konfliktusokat - ezeket is ígérte a kormány a Coca-Colának a hír24 értesülései szerint.

hvg.hu Itthon

IMF-tárgyalások: már a Fideszben is visszaesésről beszélnek

Bár az utóbbi napokban lehetett egy-két kardcsörtető nyilatkozatot hallani Fidesz-vezetők részéről az IMF tárgyalásokkal kapcsolatban, kormányzati és fideszes forrásaink sem számítanak újabb verbális konfliktusra sem a Valutaalappal, sem az Európai Bizottsággal. Mint egyikük fogalmazott, „soha ilyen kompromisszum-kész nem volt még a kormány”. Közben már a Fideszben is visszaesésről beszélnek éves szinten.

hvg.hu Itthon

VV: Nagyon is szükség van közgazdászra és jogászra

A Véleményvezér pénteki cikkében arról ír, hogy -Hoffman Rózsa azon bejelentése miszerint nem lesz jövőre államilag finanszírozott jogász- és közgazdászképzés- úgy tűnik, Matolcsy meggyőzte a kormány tagjait, hogy „a kalapáccsal és csavarkulccsal végzett munka teremt értéket a gazdaság számára.” A valóságban ez pedig nem így van.

MTI Itthon

Senki sem beszél az E.ON visszavásárlásáról

A kormány egyelőre nem közöl részleteket az E.ON tervezett visszavásárlásáról. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn mindössze annyit mondott az ügyben: "az E.ON-nal folyó tárgyalásokról szóló hírek sorát egyelőre nem kívánjuk bővíteni, ha lesz új, érdemi információ, közölni fogjuk".

Máriás Leonárd - Nagy Gergő Gazdaság

Orbánék ravasz módszerekkel védik meg a gyógyszerkasszát

Sajtóhírek szerint 70 milliárdos gyorssegélyre lenne szüksége az egészségbiztosítónak ahhoz, hogy elkerüljék a gyógyszerkassza év végi összeomlását. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) állítólag a 41 milliárdos gyógyszerkassza tartalék felszabadítását kéri. Az egészségbiztosító cáfolja a hírt, információink szerint pedig a kormány mindenképpen végigviszi a gyógyszerkassza karcsúsítását.

MTI Világ

Nincs kormánya Kirgizisztánnak

Almazbek Atambajev kirgiz elnök aláírta a kormány lemondását elfogadó rendeletet. A kabinet azután nyújtotta be lemondását, hogy a kormánykoalíció a héten elvesztette többségét a parlamentben: a rendelet az aláírással lép hatályba – közölte pénteken az elnök sajtószolgálata.

Nagy Gergő Hazai gazdaság

Domokos: a jegybank kontroll nélkül gazdálkodott a tartalékkal

A 2008-2009-es válságkezelés, az IMF-EU hitel lehívása alapvetően meghatározza a mostani adósságkezelést, a finanszírozás jelenleg egy zárt pályán mozog, szűk a mozgásterünk - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék államadósságról szóló jelentésének ismertetésekor. Az ÁSZ elnöke szerint mérhetetlen magasságba nőttek a jegybank devizatartalékai a 2008-as IMF-hitel lehívása következtében. Akkoriban a kormány pedig engedte, hogy az MNB-be menjenek a pénzek, és nem az adósság törlesztésére fordították ezeket a forrásokat.

MTI Itthon

Seuso-ügy: nemet mondott a kormány Zelnik ajánlatára

A kormány nemet mond "a vitatott megítélésű milliárdos műgyűjtő", Zelnik István ajánlatára, hogy visszavásárolja a Seuso-kincset. L. Simon László kultúráért felelős államtitkár leszögezi: a javaslat blöff, nem lehet komolyan venni - olvasható a Heti Válasz honlapján.

MTI Sport

35 millió jár az olimpiai aranyért

A kormány szerdán elfogadta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) előterjesztését a londoni olimpián eredményesen szerepelt magyar sportolók jutalmazásáról - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő.

MTI Karrier

Ezt tegye a kormány a dolgozókért az LMP szerint

Az LMP azt kéri a kormánytól, hogy támogassa a korszerűtlen klímaberendezések cseréjét, és a középületekre vonatkozóan rögzítse jogszabályban a külső és a belső hőmérséklet különbségének maximumát.

Kósa András Itthon

Nem bízik az egyetemekben a revizort küldő Matolcsy

„Az NGM részéről kezdettől fogva érzékeltünk egyfajta bizalmatlanságot a felsőoktatással kapcsolatban” – többek között ebben látja indokát Mezey Barna, a Magyar Rektori Konferencia lapunknak nyilatkozó elnöke a költségvetési felügyelők kirendelésének, miközben van, aki szerint ezentúl a kormány is jobban tisztában lesz az intézmények nehéz helyzetével.

hvg.hu Gazdaság

Orbán plázastopja hazavágja a kiskereskedelmet

A plázastop csak egy példája annak a bizonytalan környezetnek, amelyben a fejlesztőknek dolgozniuk kell Magyarországon. A válság következtében már amúgy is meggyengült magyar kiskereskedelmi ingatlanpiac pedig a tilalommal tovább süllyed lefelé - írja a Bloomberg.

hvg.hu Itthon

Felülvizsgálják a csúcsberuházást: „Szegedet akarja lejáratni a kormány”

A kormány teljes felülvizsgálatba kezd a szegedi ELI projekt ügyében, mert az szerintük aggodalomra ad okot. Botka László polgármester szerint Szeged és a szegedi városvezetés lejáratásának szándéka áll amögött, hogy a kormány a városba tervezett lézerközpont beruházás felülvizsgálatát rendelte el. Botka szerint valóban késik a beruházás, de szerinte ezért egyedül a kormány és a Fidesz felelős.

Faigl Zoltán Itthon

Betarthatatlan törvénnyel szállnak szembe a hanyag állattartókkal

„A közigazgatás nem tud lépést tartani az emberek állattartási kulturálatlanságával”, ez lehet az oka, hogy bár az állatvédelmi törvény 2011. novemberi módosítása nyomán szerdától hatályba lépett kormányrendelettel szigorodtak az állattartásra vonatkozó szabályok, ezek betartatására egyelőre nincs ötlet.

MTI Itthon

Az MSZP megállítaná a fiatalok elvándorlását

Az MSZP szerint a kormány bábuként kezeli a fiatalokat, és például a hallgatói szerződésekkel korlátozza őket, ahelyett, hogy munkahelyeket biztosítana a diplomaszerzésük utáni időszakra. Erről Demeter Márta és Winkfein Csaba, az MSZP elnökségi tagjai beszéltek pénteki budapesti sajtótájékoztatójukon.

1
79 80 81 82 83
114
Úgy viszik az új Lamborghiniket, mint a cukrot

Úgy viszik az új Lamborghiniket, mint a cukrot

Magyar Péter Sulyok Tamásnak: Elnök úr, ilyenkor nem kéne megszólalni?

Magyar Péter Sulyok Tamásnak: Elnök úr, ilyenkor nem kéne megszólalni?

Novak Djokovic szerint megmérgezték a 2022-es Australian Open előtt

Novak Djokovic szerint megmérgezték a 2022-es Australian Open előtt

Furcsa eredmény jött ki, amikor megnézték, melyik nemről milyen képeket dob ki a Google

Furcsa eredmény jött ki, amikor megnézték, melyik nemről milyen képeket dob ki a Google

A Fidesz politikai magánbirtoka lett a közszféra, erről tanúskodnak a legutóbbi botrányok

A Fidesz politikai magánbirtoka lett a közszféra, erről tanúskodnak a legutóbbi botrányok

Gázos grafikon előtt magyarázza Nagy Márton az infláció alatti nyugdíjemelést 

Gázos grafikon előtt magyarázza Nagy Márton az infláció alatti nyugdíjemelést 

Harry herceg és Meghan Markle megnyitják 29 millió dolláros villájukat a tűz elől menekülő barátaik előtt

Harry herceg és Meghan Markle megnyitják 29 millió dolláros villájukat a tűz elől menekülő barátaik előtt

Négy magyarnál mutatták ki a HMPV-fertőzést

Négy magyarnál mutatták ki a HMPV-fertőzést

Többen átléptek az újraélesztésre szoruló betegen, a mentők az emberek közönye miatt kongatják a vészharangot

Többen átléptek az újraélesztésre szoruló betegen, a mentők az emberek közönye miatt kongatják a vészharangot

A címlapról ajánljuk