Szerb kormányátalakítás: megszületett az egyezség
A szerb koalíciós pártok megállapodtak a kormányátalakításról - jelentette be kedden Mirko Cvetkovics miniszterelnök.
A szerb koalíciós pártok megállapodtak a kormányátalakításról - jelentette be kedden Mirko Cvetkovics miniszterelnök.
A kormányalakításhoz kért segítséget szerdán Washingtontól az iraki külügyminiszter, aki szerint a bagdadi politikusok tehetetlensége miatt súlyosbodhat a hatalmi űr okozta belpolitikai helyzet.
A tervek szerint ezen a héten lépnek hivatalba az Orbán-kormány államtitkárai - közölte Navracsics Tibor hétfőn Budapesten, a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
Orbán Viktor a kormányalakítás napján a választásokon megszerzett bizalom megőrzésére törekedett a Nézőpont Intézet meglátása alapján, míg a Progresszív Intézet igazgatója szerint Orbán Viktor eltérő hangokat ütött meg szombaton.
Orbán Viktor szerint a győzelem után, a munka megkezdése előtt sem mondhat mást, mint hogy "nehéz lesz". Az új miniszterelnök a Fidesz-KDNP szombati budapesti nagygyűlésén, a Kossuth téren azt mondta: "nem a tisztem, hanem a szívem hozott ide". A politikus hangsúlyozta, "nem babazsúrra" készülnek, hiszen nagy munka vár rájuk.
Szombaton a magyar országgyűlés megválasztotta miniszterelnöknek Orbán Viktort. A szavazáson 261 igen és 107 nem szavazat mellett kapott kétharmados többséget az új miniszterelnök. Orbán Viktor megszavazása mellett a kormányprogramot is elfogadta a Parlament. Orbán Viktor korábban, 1998 és 2002 között már állt magyar kormány élén.
Szombaton megalakult az új kormány Orbán Viktor vezetésével. A miniszterelnök és miniszterei letették esküjüket, a kormányprogramot elfogadta a parlament. Gyűlést tartottak a Kossuth téren, ahol Semjén Zsolt és Kósa Lajos tartotta a legkeményebb beszédeket, és ahol Orbán Viktor is felszólalt.
Tizenegykor kezdődik az Országgyűlés ünnepi ülése. Tízkor már elég sokan vannak a Házban, újságírók, képviselők, vendégek egyaránt. Egy volt német miniszternek nem voltak rendben a papírjai, a kapunál alig tudott bejönni, hiába magyarázta, hogy a leendő miniszterelnök felesége, Lévai Anikó hívta meg.
Megválasztása után ma leteszi Orbán Viktor a miniszterelnöki esküt az Országgyűlésben és a miniszterek kinevezésével megalakul az új kormány.
Török Gábor politológus a blogján összefoglalja, mennyi munkát végzett a parlament az elmúlt hetekben.
Orbán Viktor csak néhány részletet árult el az új kormányzati struktúráról és a vezetők személyéről, a sajtó már hetek óta „tudja”, hogy mi fog történni - írja Török Gábor politológus.
Erdélyi személyek is esélyesek arra, hogy helyet kapjanak a majdani magyar kormányban - írta szerdai számában az Adevarul.
Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltjét fogja kormányfővé jelölni Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülésén. Az államfő ezt szerdán, a Sándor-palotában jelentette be.
A belga szocialista párt vezetőjét, a franciaajkú Elio Di Rupót bízta meg II. Albert belga király egy új kormány alakításával - derült ki a királyi palota hétfő este kiadott rövid közleményéből.
A december 19-én újraválasztott Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden átalakította a kormányt, és Mihail Mjasznyikovics akadémikust nevezte ki miniszterelnökké.
Megválasztotta az iraki parlament kedden az arab ország új kormányát.
Hashim Thaci koszovói kormányfő a 90-es években egy maffiaszerű, szervezett bűnözéssel foglalkozó hálózatot vezetett - áll az Európa Tanács kedden nyilvánosságra hozott jelentéstervezetében.
Václav Klaus államfő kedd délelőtt kinevezte Csehország új, hárompárti jobbközép koalíciós kormányát.
Robert Fico, a szlovákiai választáson győztes Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt elnöke tovább próbálkozik a kormányalakítással, és ha nem tud parlamenti többséget biztosító partnert találni, ellenzékbe vonul - jelentette ki pénteken a politikus.
Folytatódtak csütörtökön a miniszterjelölti meghallgatások az Országgyűlés bizottságaiban. Ahogy várható volt, a kormánypárti képviselők igen szavazataival a bizottságok támogatták a jelöltek kinevezését. A Fidesz eközben a politikai és a közigazgatás szétválasztását hangsúlyozta, Martonyi János a magyarellenességről beszélt, Pintér Sándor pedig arról, hogy nem támogatja a csendőrséget. A Bajnai-kormány pedig ma tájékoztatta utoljára a sajtót.