Rogán grúz barátja lebontatta volna a Bástya utca 18-at, azonban a kormányhivatal elkaszálta a bontást
Így butikhotel nyílhat az egykori bordélyház helyén.
Így butikhotel nyílhat az egykori bordélyház helyén.
A helyiek szerint a vállalkozó a felelős a történtekért, mert nem építtetett megfelelő támfalat.
A végrehajtók néhány napja ürítették ki az intézményt.
Ugyan a kormányhivatal kötelezte a céget a támfal megépítésére, ám ez határidőre nem készült el, így az önkormányzat most saját pénzből kénytelen visszaállíttatni a gázszolgáltatást.
Egy évet sem töltött a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal élén az irodalomtudomány felől érkező Róth Márton.
Kilenc taxiengedélyt vontak vissza, a taxitársaságok munkatársai is szabálytalanok voltak.
Sorozatos szabálysértések és bírságok után jutottak idáig.
Nyár elején az építkezésen még rákkeltő anyagok miatt vizsgálódtak, július végére megkapták az engedélyt.
Célkeresztben a nagyrendezvények környékén dolgozó személyszállítók.
A Győr kertvárosában lévő ingatlanon eddig teljes gőzzel folyt az építkezés.
A Miniszterelnökség a hvg.hu-nak azt állítja, csak segíteni akarják az önkormányzatokat azzal, hogy pont a választások előtt átvilágítják őket. Az még nem világos, hogy kiket érint ez, milyen szankciók lehetnek és mennyire kivitelezhető egyáltalán az egész. Több polgármesterben erős a gyanú, hogy az egész nem más, mint politikai boszorkányüldözés a kampányra időzítve.
Egyelőre úgy fest, hogy a Fidesz hiába próbálja átneveztetni a XIII. kerületi sétányt.
A légitársaságnak most egy 2020-as eset miatt kell fizetnie.
Fontos időben cselekedni, ha megcsúszunk az adósságaink fizetésével – figyelmeztet a NAV.
A kormányhivatal azért büntette a légitársaságot, mert azt kommunikálták, hogy rájuk vetették ki az extraprofitadót.
A döntés viszont csupán február 18-án lesz végleges. A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal állítja: minden korábbinál szigorúbb feltételekkel engedélyezték a beruházást.
A kormányhivatal az önkormányzati rendelet kifogásolt rendelkezéseinek felülvizsgálatát és megsemmisítését kéri.
Több mint két hétig zárva lesz a legtöbb kormányablak és kormányhivatal, a halaszthatatlan ügyeket is csak a kijelölt kormányablakokban lehet majd elintézni.
Meglepően gyorsan döntött a kormányhivatal arról, hogy mégis épülhet kikötő a földvári strand területén, pedig a bíróság korábban nem így döntött.
Az érintettek éveket vártak a döntésre.