Két hét múlva már utazhatnak Angliába a Sinopharmmal oltottak is
A Szputnyik továbbra sincs az elfogadott vakcinák listáján.
A Szputnyik továbbra sincs az elfogadott vakcinák listáján.
Egyedül az orosz oltóanyagot nem fogadják el az ismertebb vakcinák közül.
Gambiának is jut több mint 100 ezer kínai vakcina.
Szijjártó Péter hamarosan Törökországba repül, és a Türk Tanács tárgyalásán is átad 200 ezer oltóanyagot.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében csaknem négyszer annyian fertőződtek meg, mint Komárom-Esztergomban.
Óriási erővel sújtott le a koronavírus negyedik hulláma a 60 százalékos oltottság mellett egyéb módon nem védekező Magyarországra. Bár a zárás várhatóan „szordínós” lesz, a járványfáradtság jelei már kiütköznek.
Fel kell gyorsítani a 3-11 éves gyerekek oltási kampányát - sürgeti a pekingi Global Times, amely büszkén beszámolt arról, hogy elkészült az olimpiai falu. Közben viszont már Kína 31 tartományából 20-ból jelentettek új járványgócokat, köztük a Peking környéki Hopej tartományból, ahol a téli olimpiát februárban megrendezik.
A legtöbb országban csökkent a várható élettartam a koronavírus miatt.
Ha nem lesz elég az eszközből, nem tudják majd olyan betegségek ellen beoltani az embereket mint a kanyaró, a mumpsz vagy a rubeola.
A halálozás és kórházba kerülés esélyét felére csökkentő molnupiravir hamarosan Európában is megjelenhet.
Ujhelyi István személyesen szeretné megkérdezni a főorvostól, miért titkolja a kormány a koronavírusos betegek oltottsági adatait.
Inkább Pfizert kérjenek a fiatalok, mert köztük nagyobb arányban jár mellékhatásokkal a másik mRNS-vakcina – mondják a hatóságok.
A magyar biokémikust és kollégáját a biogyógyászati tudományok terén végzett kiemelkedő munkásságáért tünteti ki.
A toxikológus szerint Orbánék tehetnek arról, hogy az emberek már nem hisznek a járvánnyal kapcsolatos információknak. Azt pedig nem tudja, hogyan tudna a kormány elszámolni a 32 ezer Covid-halálesettel.
A Manchester United játékosa a Brit Birodalom Rendjének tagja lett.
Egy hét alatt 1683-mal nőtt azoknak a covidos betegeknek a száma, akik kórházi ellátásra szorulnak.
Elegendő a beutazáshoz egy 72 óránál nem régebbi teszt eredménye.
Egy nap alatt 542-vel nőtt a kórházban ápoltak száma.
A PSZ és a PDSZ is azt szeretné, ha visszavonnák a kötelező oltásra vonatkozó rendelkezést az állami szektorban.
A molnupiravir felére csökkenti a halálozás vagy a kórházba kerülés kockázatát a betegeknél.