Egy 116 éves török nő az egyik legidősebb covidtúlélő
Jól reagált a kezelésre az eskisehiri városi kórházban, ezért három hét intenzív osztály után áthelyezték egy normál kórházi osztályra.
Jól reagált a kezelésre az eskisehiri városi kórházban, ezért három hét intenzív osztály után áthelyezték egy normál kórházi osztályra.
A kórház főigazgatója még péntek délután rendelt el felvételi zárlatot, mert több beteg és dolgozó is fertőzött.
A javulást a harmadik, megerősítő oltásokkal érték el, miután a helyi tapasztalatok szerint öt hónap elteltével jelentősen lecsökkent az első két oltás hatékonysága.
A 2022 utáni kormánynak olyan szakemberekre és alapítványokra kell bíznia oktatáspolitikájának adott részeit, akik/amelyek nemcsak elviszik a számítógépeket a leszakadó országrészekbe, hanem továbbképzik a helyi tanárokat, és általuk a tanulókat. Vélemény.
Önvezető kerekesszékek, lehallgatott rádióadások és biometrikus kamerák formájában árasztja el az okostechnológia a reptereket, amelyek a gyorsabb és biztonságosabb áthaladás ígéretével próbálják visszacsalogatni a pandémia miatt elmaradt utasokat.
A 14 éves Arin Parsa által indított mozgalmat már Anthony Fauci is elismerte.
Az EMMI pontosító tájékoztatást adott a színházi előadások látogatásáról: előre megváltott, ülőhelyre szóló jeggyel zárt helyen sincs szükség védettségi igazolványra.
A magyar labdarúgó-válogatott kapitánya egy ideig nem léphet pályára, ugyanis pozitív lett a koronavírus-tesztje.
Péntek este új kormányrendelet jelent meg, ami lehetővé teszi, hogy a vezetőik megtudják, megkapták-e a koronavírus elleni vakcinát az óvodákban, iskolákban és kollégiumban dolgozók.
Egy júliusi kormányrendelet még úgy határozott, hogy korlátozások nélkül lehet színházba menni.
Vattay Gábor szerint mindenképpen újra kell oltani a lakosságot, Falus András pedig úgy véli, hogy az ellenanyagszintet is mérni kellene a harmadik dózis beadása előtt. Szlávik János nem javasolja mindenkinek a harmadikat.
A kormány kedvenc közvélemény-kutatójának felmérése szerint az emberek 69 százaléka tartja Orbán Viktort erős vezetőnek, Karácsonyt csak a 19 százalék. Viszont a válaszadók 7 százaléka úgy vélte, Orbán Viktor is együttműködne Gyurcsány Ferenccel.
Mario Draghi több szakmára is kiterjesztené a védettségi igazolást.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bírálatait elutasítva védelmébe vette az emlékeztető vakcinát Thierry Breton, az Európai Unió koronavírus elleni oltási politikájának összehangolásáért is felelős belső piaci biztosa.
A világjárvány egyelőre nem fújt visszavonulót, és várhatóan még egy jó ideig tartani fog. Az arcmaszk is velünk marad, így érthető, ha ehhez kapcsolódó fejlesztésen dolgozik az Apple.
A szakember szerint a delta variáns két nappal a tünetek előtt megtelepszik a torokban.
A Semmelweis Egyetemen vagy az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen csak érvényes oltási igazolással költözhetnek be a hallgatók a kollégiumokba.
Egy izraeli kutatás szerint öt hónap után csökken a vakcinák hatékonysága.
A nyár után az ősz is sokkal jobb lehet, mint egy éve. Éledezik az üzleti turizmus is.
Aggodalomra adhat okot, ha az Egészségügyi Világszervezet (WHO) „érdekesnek” talál egy koronavírus-variánst. Most éppen ezt történik, az ENSZ-szervezet a görög ábécé 12. betűjéről, a műről elnevezett változatot vizsgálja behatóan. Nem ok nélkül.