Sörhiányt okozott Nagy-Britanniában a brexit és a pandémia
Több pubban sem lehet kapni a Carling és a Coors söreiből.
Több pubban sem lehet kapni a Carling és a Coors söreiből.
132 beteget ápolnak kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen.
A szervátültetések száma jelentősen csökkent a járvány első évében világszerte. A vese-, máj-, tüdő- és szívátültetések száma az első hullám ideje alatt 31 százalékkal esett vissza 22 vizsgált országban, míg 2020 végén 16 százalékos csökkenést észleltek a szakértők.
Csomagot is csak heti egy napon, egy háromórás intervallumban lehet vinni a hozzátartozóknak.
Kórházban 119 beteget ápolnak Covid–19 miatt, 21-gyel többet, mint az előző adatközléskor.
Egy olasz egyetem kutatói 22 magas jövedelmű országban elemezték a havi születési adatokat.
Ezúttal a Tokióhoz közeli Gunma, valamint Okinava prefektúrából voltak kénytelenek visszaküldeni a vakcinát.
A harmincéves férfi halálát a felesége jelentette be, aki negyedik gyerekükkel terhes.
A koronavírus-járvány miatt házi üzemmódra váltott oktatás korábban lehetetlennek tartott dolgokról is bebizonyította, hogy akár működhetnek is. A távoktatásban az sem ördögtől való, hogy a tanulócsoportok az életkor helyett tudásszint alapján szerveződjenek. Hogy miből lesz iskolapélda, az azonban még a járvány árnyékában megkezdett új tanév idején sem világos.
Egyre több országba érkezik meg a koronavírus-járvány negyedik hulláma, amit a delta-variáns táplál, és főleg a fiatalabbak, az oltatlanok és a már régen beoltott idősek között fertőz. Mindeközben nő a szigorral szembeni ellenállás, ahogy az oltást elutasítók száma is.
Szakértők szerint az emberek viselkedésén fog múlni, hány életet sikerül megmenteni.
A második oltását csütörtökön csupán 442 ember kapta meg.
Hozzájárulhatott az oltási program megtorpanásához, hogy nálunk feloldották a beoltatlanokra vonatkozó korlátozásokat.
A független országgyűlési képviselő számításai szerint a hátrányos helyzetű településeken alacsony az átoltottság.
Az alkotást a Színes Város Csoport készíti egy csepeli ház tűzfalára.
Az Egyesült Királyság kutatói szerint mindenképpen szükséges az emlékeztető oltás beadása.
Joe Biden még májusban rendelt el rendkívüli nyomozást, de a jelek szerint nem dőlt el, hogy laborból szabadult vagy állatról emberre terjedt át a vírus.
Néhány órán belül lejár a határidő.
Gyümölcslevet vagy energiaitalt is kapnak ajándékba azok, akik beoltatják magukat.
A koronavírus elleni oltás felvételére buzdít az országos tiszti főorvos.