Kidolgozta a harmadik oltás beadásának menetét az Emmi
Az eljárásrend már az operatív törzs előtt van.
Az eljárásrend már az operatív törzs előtt van.
Sok egykori bajnok és nemzetközi sztár maradt le a tokiói játékokról. Többeket sérülés vagy betegség miatt nem láthatunk idén, mások egyszerűen lemaradtak a kvótákért folyó küzdelemben, de vannak olyanok is, akik eltiltás miatt kénytelenek távol maradni. Összegyűjtöttük a legnagyobb neveket.
Az orosz vakcinát az eddiginél tágabb körben lehet használni.
Az egyik legjobb átoltottsággal rendelkező országban száz ember állapota súlyos, azonban egy főorvos szerint a betegek tünetei enyhébbek, mint a korábbi hullámok alatt az oltatlanoknál.
Számos szabályt kell bemagolnia és betartania annak, aki az olimpiára érkezik tudósítani, a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a betartatásukban már nem olyan hatékonyak a japán szervezők, mint a megfogalmazásukban voltak.
Anthony Fauci szerint jelenleg rossz irányba tart a járvány Amerikában.
Kórházban jelenleg 55-en vannak, közülük 9-en lélegeztetőgépen.
Fogyóban a kubaiak türelme, immár az utcákon tiltakoznak az üres boltok, a krónikus élelmiszerhiány, a tomboló járvány, no meg a politikai elnyomás miatt. A hatalom egyelőre nem enged.
31 százalék viszont továbbra sem venne fel semmilyen oltást.
Új-Dél-Wales elnöke nagyon elkeseredett a demonstráció miatt, mert szerinte az még tovább gerjesztheti a járványt.
A koronavírus-járvány alatt 50 százalékkal megnőtt a táplálkozási rendellenesség miatt kórházi ápolásra szoruló 20 éven aluliak száma Angliában.
Az orosz egészségügyi minisztérium magabiztos, bár az Európai Gyógyszerügynökségnek még mindig nem sikerült elegendő információt szolgáltatni a vakcináról.
A kirendelt hallgatók a háziorvosok és az egyetemek által kijelölt orvos felügyelete mellett jogosultak lesznek beadni az oltásokat is.
Magyarország ellen 24 új eljárás indult az uniós jog megsértése miatt.
Az oltóanyag ugyanolyan hatásos a gyerekeknél, mint a 18 éven felülieknél, és a mellékhatások is hasonlóak.
Kórházi kezelésre 284 ember szorult a vakcina beadását követő 30 napon belül.
Mostanáig 106 olimpiai résztvevőnek lett pozitív a tesztje.
Az afrikai oltóanyaggyártást is támogatná az EU.
A felszerelések között műtős maszkok, fecskendők, tűk, orvosi védőruhák és tesztkészletek voltak.
A magyaroknak egy PCR-teszt kell, hogy Oroszországba utazzanak, az oroszoktól a magyar fél viszont oltást kér.