Nem tettek eleget az olimpia szervezői annak érdekében, hogy a minimálisra csökkentsék a koronavírus-fertőzés terjedésének veszélyét – jelentette ki néhány napja két japán újságnak adott interjújában Ositani Hitosi orvosprofesszor az insidethegames szerint. A japán kormány járványügyi tanácsadó testületének tagja szerint a halasztással nyert időt nem sikerült hatékonyan kihasználni.

A szervezők vasárnapi közlése szerint az előző napon újonnan 10, összesen pedig már 132 fertőzöttet azonosítottak azok közül, akik a játékokra érkeztek. Legalább tucatnyian versenyzők, hat közülük cseh. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a rendezők szerint a számok egyelőre úgy alakulnak, ahogy arra számítottak, az pedig, hogy folyamatosan találnak új fertőzötteket, arra bizonyíték, hogy a bevezetett járványügyi előírások működnek. Azokat, akikről bebizonyosodik, hogy megfertőződtek, azonnal elkülönítik a többiektől, és gyorsan azonosítják a kontaktjait is.

Ositani másképp látja. Úgy véli, a szervezők semmilyen bizonyítékát nem adták annak, hogy van stratégiájuk a járvány elleni védekezésre, pedig több mint egy évük volt arra, hogy kidolgozzák. „Tudták, hogy egy világjárvány közepén fogják megtartani ezt az olimpiát, de mit tettek? Nem hiszem, hogy fel vannak készülve a lehető legrosszabbra” – jelentette ki. Más szakértők korábban arra figyelmeztettek, hogy az olimpia szuperterjesztő esemény lehet, Ositani pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy „abnormális” pandémia idején ekkora rendezvényt tartani.

Azt is mondta a professzor, hogy a bevezetett védekezési szabályok „lyukasak”. Ezt a helyszínről csak megerősíteni tudom. Az előírások csak elméletben működőképesek – a maszkviseléstől és a kézfertőtlenítéstől eltekintve, amit mindenhol megkövetelnek –, és ez nemcsak azért van így, mert akadnak, akik fittyet hánynak rájuk, hanem azért is, mert maga a rendszer sem segíti azokat, akik igenis szeretnek megfelelni nekik.

Mindez már az érkezéskor feltűnt. Ahogy akkori beszámolómban írtam: bár a repülőgép egyes részeiből leszállókat egy-egy csoportként kezelték a beléptetési folyamat során, előfordult, hogy szoros sorba rendezték őket, máskor meg egymástól tisztes távolságra elhelyezett székekre ültették. Teli buszokkal szállították el őket egy elosztócentrumba, ahová aztán mindenkinek egyesével hívtak egy taxit. Azok sem utazhattak együtt, akik egy szállodában, vagy akár egy szobában laknak az olimpia ideje alatt.

A közlekedési anomáliák a játékok kezdetére sem szűntek meg. Mivel az eseményre érkező újságírók és fotósok az itt-tartózkodásuk első 14 napján hivatalosan karanténban vannak, nem használhatják a tömegközlekedést, csak az olimpiai buszokat, valamint meghatározott taxitársaságok autóit. A buszok viszont fix menetrend szerint járnak, és általában csak egyet-egyet indítanak belőlük. Odafelé az önkéntesek figyelik, hogy csak annyian szálljanak fel a járatra, ahány ülőhely van, visszafelé azonban ez nem mindig van így, ezért a népszerű útvonalakon sokszor össze kell zsúfolódniuk. Mi például így utaztunk a megnyitó napjának reggelén azon a buszon, amelyik a környék négy szállodájából szedi össze az olimpiáról tudósítókat:

Nagyon kellemetlen élmény volt, de nem volt választásunk, aznap ugyanis ez volt az utolsó járat, amelyik a reggeli órákban a médiaközpont felé tartott.

A megnyitó után így jutottunk fel a fő buszpályaudvarról a médiaközpontba:

És ha már médiaközpont. Vajon mi a logika abban, hogy az asztalokra csak az egymás mellett ülőket választják el plexilapok, az egymással szemben helyet foglalókat nem? Holott azt lehetne gondolni, hogy a vírust tartalmazó nyálcseppek sokkal inkább előre, mintsem oldalra terjednek.

AFP / Yomiuri / Hiroto Sekiguchi

A helyszínekre való belépéskor testhőmérsékletet mérnek, és csak akkor engednek be, ha 37,5 Celsius-fok alatt van, emellett mindenhol kötelező a kézfertőtlenítés. Hogy aztán azonnal összefogdossuk a holmijainkat, amelyeket elő kell készítenünk a repülőtéri biztonsági ellenőrzéshez hasonló beléptetéshez.

Annak ellenére, hogy az első 14 napon tiltják a tömegközlekedést és a turistáskodást, a fotósok és újságírók szabadon végezhetik a munkájukat az edzés- és versenyhelyszíneken – de csak ott – abban az esetben, ha az országba lépésükkor a repülőtéren, valamint az első három itt töltött nap során nyálmintát adnak, amelyek laborvizsgálata negatív eredményt hoz. Az előző napi teszt eredményét hivatalosan legkésőbb másnap este 7 óráig közlik: feltöltik a járványügyi megfigyelőrendszerbe. Nos, én hiába teljesítettem a tesztelési követelményeket, a mai napig nem tudom, hogy a július 23-i mintám negatív lett-e, a rendszerben ugyanis nincs nyoma annak, hogy egyáltalán leadtam. És ezért mostanáig senki sem szólt.

Azóta, hogy a repülőteret elhagytuk, azt sem ellenőrizte senki, hogy használjuk-e az OCHA elnevezésű applikációt, amelybe mindennap fel kell töltenünk – tisztán önbevallásos alapon – az aktuális testhőmérsékletünket, illetve jeleznünk szükséges, ha a koronavírus-fertőzés valamely tünetét tapasztaljuk. Annak, akinek a telefonján ott volt érkezéskor az OCHA, és működött is, valamelyest leegyszerűsödött a belépési folyamat. Ha ugyanis az OCHA használható volt, az azt jelentette, hogy a japán kormány elfogadta az illető hetekkel korábban benyújtott tevékenységi tervét (activity plan), amelyben minden olyan helyszínt fel kellett tüntetni, ahol a kérvényező megfordulni szándékozik az ittléte első két hetében.

COCOA app

Akiknek nem volt működő OCHA-juk, szintén beutazhattak, amennyiben írásban vállalták, hogy a japán hatóságok minden előírását maradéktalanul betartják. Azt lehetett gondolni, hogy azután nekik is telepíteniük kell az appot, sőt, a COCOA nevezetű kontaktkövető alkalmazást is, de ez utóbbit aztán tényleg nem kérték bemutatni soha. Pedig ez utóbbi naplózza a helyadatokat, amelyek így később, a kontaktkutatás során lekérhetővé válhatnának.

A járvány miatt Tokióban az olimpikonokkal a szokásosnál is sokkal kevesebb lehetőségük van találkozni az újságíróknak. A legnagyobb esély erre az úgynevezett vegyes (mix) zónákban nyílik – már amelyikben, sok sportágnál ugyanis az oda belépők számát is erősen korlátozzák –, ezek a helyiségek, amelyeken a sportolók végigsétálnak, miután véget ért a szereplésük. Ilyenkor a feleket általában egyetlen kordon választja el, most azonban két sornyit tettek ki a szervezők: az egyik oldalon a versenyző, a másikon, kétméteres távolságban az újságírók. Ha a sportoló úgy dönt, hogy nyilatkozik, megáll a saját „sávjában”, és megvárja, míg a kérdezők a diktafonjukat, telefonjukat felpakolják egy tálcára, amelyet aztán egy önkéntes tart eléjük. Akik ennyi időre sem szeretnék kiadni a kezükből a felvevőjüket, különféle hosszúságú szelfibotokkal, rudakkal próbálkoznak. Hivatalosan a tudósítóknak is másfél méteres távolságra kellene állniuk egymástól, a padlóra ragasztott matricákon, de ezt nagyjából mindenki figyelmen kívül hagyja. A szervezők néha próbálkoznak a szabály betartatásával, de az annyira életszerűtlen, hogy az újságírók gyorsan újra egymás mellé rendeződnek – minél közelebb a kordonhoz.

Akadnak olyan szabályok is, amelyek dinamikusan változnak. Korábban megszabták például, hogy a tudósítók 15 percre elhagyhatják a szállásukat, amennyiben feltétlenül szükséges. Például azért, hogy valami harapnivalót vegyenek maguknak. Hogy ezt betartassák, biztonsági őröket is ültettek a hotelek bejáratához, nekik kellene felírniuk, hogy ki és mikor hagyja el a szállását, illetve mikor ért vissza. Mi az elmúlt négy napban még sohasem kerültünk fel a listára, pedig kilépéskor mindig jeleztük, hogy a közeli kisboltba tartunk. Az aktuális őr csupán intett: menjünk csak. Mostanra a 15 perces szabály megszűnt. Az új előírás helyette az, hogy a biztonsági őr látómezejében kell(ene) maradni. Ez, ha lehet, még életszerűtlenebb elvárás.

Szabály az is, hogy a játékokra érkezetteknek tilos bárba, étterembe menni vagy bármilyen turistalátványosságot felkeresni. Az teljesen biztos, hogy ezt sokan nem tartják be: külvárosi hotelünkbe érkezve a környékbeli éttermekben mindig látunk olimpiai akkreditációs kártyát viselő külföldieket falatozni vagy iszogatni. Akadtak olyanok, akiket emiatt figyelmeztettek – és már két dörgedelmes levélben is kérték, hogy mindenki tegyen eleget az előírásoknak –, de olyanról még nem hallottunk, akinél alkalmazták volna a legszigorúbb büntetést: a kártyájuk bevonását.

Persze nem csak ezért érdemes óvatosnak lenni, és ha csak lehet, minél messzebbre elkerülni azokat a helyzeteket, amelyek fertőzésveszéllyel járnak. Ha ugyanis valaki a tudósítók közül akár csak szoros kontaktnak is minősül – azaz hosszabb időt töltött el olyasvalaki közelében, akiről később kiderül, hogy koronavírus-fertőzött –, csúnyán megjárhatja. Ez történt az insidethegames egyik munkatársával, Philip Barkerrel, akit azért köteleztek 14 napos karanténra még az itt-tartózkodása kezdetén, mert valaki, akivel együtt utazott a Tokióba tartó repülőgépen, igazolt fertőzött lett. Nem számított, hogy kétszer be van oltva, és valamennyi tesztje negatív lett. Kollégái most azt mondják, végül nem kell a teljes két hetet kitöltenie, egy hét után szabadulhat.