Megengedte a kormány, hogy a boltokban is lehessen gyorstesztet árulni
Arról nincs szó, hogy a kormány ingyen adna bárkinek is gyorstesztet, de azt engedélyezik, hogy ne csak gyógyszertárakban lehessen venni.
Arról nincs szó, hogy a kormány ingyen adna bárkinek is gyorstesztet, de azt engedélyezik, hogy ne csak gyógyszertárakban lehessen venni.
Azok a védettségi igazolványok, amelyeket az alapján állítottak ki, hogy átesett-e valaki a fertőzésen, május elsején elveszítik az érvényességüket.
Nincs számottevő változás egyik városban sem.
A hagyományos PCR-teszt nagy pontossággal mutatja ki az omikron BA.2-es alvariánsát is – hívja fel a figyelmet a Neumann Labs diagnosztikai laboratórium annak kapcsán, hogy az antigéntesztek előtt láthatatlan maradhat ez a fajta vírus.
Emelkedett a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévők száma is.
Néhány falu teljesítménye kiemelkedően növekedett 2020-ban is, miközben teljes régiók szakadtak le még jobban.
A szigetország két év után nyitja meg határait.
Több mint háromszázzal nőtt a kórházban ápoltak száma.
A fuvarozók már több mint egy hete nem tágítanak a város utcáiról.
Az 1,7 milliárd forintos uniós támogatásból a Magyar Turisztikai Ügynökség 23 céget, illetve egyéni vállalkozót szponzorált, 630 millió forintot azonban gyakorlatilag saját alapítványának osztott vissza.
Aki influenzaszerű tünetekkel fordul orvoshoz, azt jellemzően nem az influenzavírus betegítette meg, hanem a koronavírus omikron nevű variánsa.
Nehéz előre jelezni, hogyan fog viselkedni a járvány, de az elkövetkező években legalábbis közepes valószínűséggel lehetnek még akkora hullámok, amik korlátozó intézkedéseket tesznek szükségessé.
Az omikron ugyan jellemzően enyhébb tüneteket okoz, de könnyebben fertőz, az amerikai egészségügy több ponton kapacitásai határán van.
Már akkor tudni lehetett, hogy komoly gondok vannak két lélegeztetőgép-típussal, amikor a magyar külügy 178 milliárd forintért bevásárolt Malajzián keresztül kínai gépekből - állítja egy maláj portál.
Európa legszigorúbb oltási szabálya lépett életbe Ausztriában, de március közepéig még nem büntetnek.
Az országban egyelőre nincs influenzajárvány az infektológus szerint, aki ezért azt üzente: légúti tünetek esetén teszteltessünk.
Rövid, de határozott üzenetet küldött a szervezet fideszes elnöke.
Müller Cecília szerint jelenleg a koronavírus-fertőzések 94 százalékáért felel az omikron.
A D-vitamin segít a fertőzötteknek, mert hatékonyan erősíti az immunrendszert a légzőrendszert megtámadó vírusos kórokozók elleni küzdelemben – állítják a kutatók.
A kormány szerint az európai irányvonalakat követik.