Ilyen volt a pekingi téli olimpia megnyitója
A versenysorozat már február másodikán elkezdődött, azonban a hivatalos megnyitót február negyedikén tartják. Élő közvetítésünk a megnyitóról.
A versenysorozat már február másodikán elkezdődött, azonban a hivatalos megnyitót február negyedikén tartják. Élő közvetítésünk a megnyitóról.
A Lázár János vezette szervezetben vizsgálják a hat szövetségi edzőt, a főtitkárt, a sportigazgatót és a keretorvost.
A Semmelweis Egyetem orvosát, aki a teniszszövetség keretorvosaként is dolgozott, felfüggesztették.
A tiszti főorvos szerint a napi esetszámok már csökkennek, az új változat felbukkanásának pedig nincs különösebb járványügyi jelentősége.
A brit kutatók 36 önkéntes bevonásával vizsgálták a vírus természetét.
Amerikai kutatók minden szempontból 21. századi tesztkészüléket fejlesztettek: a koronavírus kimutatására szolgáló, otthon is összerakható eszköz lelkét egy mobiltelefon és egy alkalmazás jelenti.
Az egészségügyi tárca szerint az ország túl van a járvány negyedik hullámának tetőzésén. A kormány azzal számol, hogy nem hosszabbítják tovább a március 31-ig érvényes egészségügyi vészhelyzetet, amely 2020. január végén lépett életbe.
Az osztrák parlament felsőháza is megszavazta az általános oltási kötelezettséget.
Az EMA ugyanakkor támogatná egy olyan vakcina engedélyeztetését, amelyet kifejezetten az omikron variáns ellen fejlesztenek ki.
A lap azt írja, hogy a gyakorlaton csupán megkeresésük hatására változtattak.
A koronavírusnak azonban itt még nincs vége: a világ szegényebb része nincs beoltva, ez pedig újabb, súlyosabb tüneteket okozó variánsok kialakulásához is vezethet.
Vizsgálatot indítottak, büntető feljelentést készítenek elő.
Továbbra is emelkedik a kórházban kezeltek száma.
Norvégiában, Finnországban és Dániában is magas a koronavírus-fertőzöttek száma, mégis megszüntették a korlátozások nagy részét. Ausztriában egy hibrid megoldást választottak, Franciaországban feltételekhez kötötték a lazítást, míg Svédországban még kivárnak.
2020 tavasza óta több mint tizenhatezren hívták már fel a bécsi korona-segélyvonalat. Főleg depresszió, párkapcsolati problémák, anyagi gondok vagy családon belüli konfliktusok miatt kérnek segítséget.
Az oltások beadása nyomán azonban súlyos egyenlőtlenségek alakultak ki: míg egyes országokban a harmadik, negyedik adagok is elérhetők, több helyen még az első kettőnél tartanak.
Két rendőr is megkapta pénzért az igazolást, hogy megtörtént az oltás, miközben az orvos a mosdókagylóba küldte a vakcina tartalmát.
Az új intézkedés csak a beutazásra vonatkozik.
Nem csak műtétek maradtak el, sok beteg a diagnózisig sem jutott el.