24.hu: Turisztikai portálra osztották ki az EU-s koronavírus alap 630 millióját

Az 1,7 milliárd forintos uniós támogatásból a Magyar Turisztikai Ügynökség 23 céget, illetve egyéni vállalkozót szponzorált, 630 millió forintot azonban gyakorlatilag saját alapítványának osztott vissza.

  • hvg.hu hvg.hu
24.hu: Turisztikai portálra osztották ki az EU-s koronavírus alap 630 millióját

Koronavírus-járvány

Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.

630 millió forintos Európai Uniós támogatást utalt napilapkiadásra a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Hellohungary Turisztikai Szolgáltató Kft.-nek – számolt be hétfőn a 24.hu. A portál szerint ez attól igazán érdekes, hogy az MTÜ a „Miniszterelnöki Kabinetiroda által felügyelt esernyőprogram a gazdaság támogatására a Covid-19 járvány idején” elnevezésű programban 1 milliárd 746 millió forintot oszthatott szét. Ezt az állam jelentette is az Európai Uniónak – így derülhetett ki, hogy a gazdasági védekezés érdekében kiosztott uniós pénz harmadát nem a vendéglátósok közvetlen megsegítésére fordították, hanem napilapkiadásra.

A Hellohungary Turisztikai Szolgáltató Kft. ügyvezetője, Lénárd Gáborról a lap megjegyzi, hogy az általa alapított Primefund befektetésialap-kezelőt mindössze pár hónapon belül átadta Mészáros Lőrinc ügyvédjének, Kertész Józsefnek. Lénárd a 24.hu-nak azt írta, hogy valójában nem napilapkiadásra fordítják a pénzt – mint ahogy az a jelentésben áll –, hanem egy turisztikai portál létrehozására, amit március végéig kell elindítaniuk. Azt azonban nem árulta el, hogy a portál pontosan mikor indul, illetve milyen névre hallgat majd.

Fontos megjegyezni, hogy a Hellohungary a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány tulajdonában van, ami erős szálakon kötődik az állami tulajdonú MTÜ-höz. A 24-hu cikke szerint az alapítvány első támogatója a turisztikai ügynökség, vezetője Princzinger Péter Gábor, ő korábban vezető beosztásban dolgozott az MTÜ-nél. Az alapítvány kuratóriumának tagja az a Könnyid László is, aki jelenleg is az MTÜ vezérigazgató-helyettese.

Az 1,7 milliárd forintos támogatásból 23 cég, illetve egyéni vállalkozó kapott, köztük az Orbán Ráhel-közeli Magyar Divat & Design Ügynökség is, azt azonban még az EU-val sem közölte az MTÜ, hogy mennyit utaltak ennek a szervezetnek. 154 milliót kapott viszont a nemrégiben állami kézbe került Hévíz-Balaton Airtport Kft., a harmadik legnagyobb összeget pedig a Büki Gyógyfürdő Zrt. kapta. 100 millió forintnál magasabb támogatást rajtuk kívül az állami tulajdonban lévő Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Közhasznú Nonprofit Kft. kapott.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.