Korrupció miatt bíróság előtt az AC Milan legendája
Bíróság elé kell állnia az AC Milan volt klasszis labdarúgójának, Paolo Maldininek és feleségének, Adriana Fossának, mert a gyanú szerint adóellenőröket vesztegettek meg.
Bíróság elé kell állnia az AC Milan volt klasszis labdarúgójának, Paolo Maldininek és feleségének, Adriana Fossának, mert a gyanú szerint adóellenőröket vesztegettek meg.
Hat év börtönbüntetést szabott ki szerdai jogerős ítéletével a Debreceni Ítélőtábla vesztegetés miatt Angyal Istvánra, a Fehérgyarmati Városi Ügyészség volt vezetőjére, emellett véglegesen eltiltotta az ügyészi hivatás gyakorlásától - közölte Koszta János, az ítélőtábla sajtótitkára.
Az MSZP országos és budapesti elnöksége kezdeményezi Wieszt János párttagságának felfüggesztését, és arra is felszólítja a XI. kerületi MSZP-frakcióvezetőt, hogy mondjon le kerületi és fővárosi önkormányzati mandátumáról, ellenkező esetben kizárják a frakciókból.
Őrizetbe vette a román korrupcióellenes ügyészség egy bukaresti magánegyetem igazgatóját, aki kenőpénzt kért a diákoktól azért, hogy tudásuktól függetlenül sikeresen vizsgázhassanak.
Kivégezték Csungking tartományi jogú város igazságügyi hivatalának egykori vezetőjét, akit áprilisban ítéltek halálra korrupció és szervezett bűncselekményekben való részvétel miatt.
„Magyarországon a korrupció nem a politikusok huncutsága, áthatja mindannyiunk életét” – állítja Szalai Ákos közgazdász. Ebből következik, hogy szerinte „néha jobb a korrupciót eltűrni, mint megszenvedni a korrupcióellenes harcban kitalált eszközöket”.
Vesztegetés gyanújával kerültek előzetes letartóztatásba azok a XV. kerületi rendőrök, akik a nyomozó ügyészek szerint gyanúsított szabadlábra helyezéséért, illetve nyomozás megszüntetéséért kértek pénzt - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.
"Tisztasági nyilatkozatra" kötelezi a nagyobb összegekért felelős munkatársait a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a közeljövőben: az érintetteknek ki kell jelenteniük, hogy nincsenek kétes pénzügyeik, és ilyenről beosztottjaik, kollégáik körében sem tudnak.
Elrendelte Wieszt János július 16-ig tartó előzetes letartóztatását szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróság.
A katonai felső vezetés újabb tagjai, így tábornokok felelősségre vonása is valószínűsíthető a Honvédelmi Minisztériumnál kirobbant visszaélés-sorozattal összefüggésben - írta szerdai számában a Magyar Nemzet a tárca vezetéséhez közel álló forrásokra hivatkozva.
Egymillió forintot kért a korrupcióval vádolt egykori ügyész, Varga Gergely a bíróság folyosóján egy ügy vádlottjaitól azért, hogy ne juttassa őket börtönbe - erről tanúként vallottak az ügyész büntetőperében hétfőn a Fővárosi Bíróságon a másik ügy vádlottjai.
A korrupció visszafogása csak kiterjedt társadalmi összefogással lehetséges - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön a korrupcióról szóló budapesti konferencián.
Wieszt János, korrupcióval megvádolt volt szocialista, most független képviselő a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön kezdődő ülésének elején nyilatkozatot tett, amelyben megismételte korábbi állítását, hogy személye elleni politikai támadásnak értékeli a nyilvánosságra került videofelvételt.
A megkérdezett magyar cégvezetők 24 százaléka találkozott már a cége helyzetét befolyásoló visszaéléssel az alkalmazottak körében, a régiós átlag 14, míg a világátlag 16 százalék - számolt be az Ernst & Young felméréséről Bíró Ferenc üzletágvezető.
Wieszt János, az MSZP XI. kerületi frakcióvezetője vállalja a vizsgálatot és a szükséges jogi eljárásokat az őt ért vádakkal kapcsolatban, egyben rágalmazásért feljelentést tesz Kupper András, a kerület fideszes frakcióvezetője ellen - közölte az MSZP-s politikus hétfőn.
A Főtávtól havi 50 millió forint készpénzt kért Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes, leagalábbis a Hír Televízió birtokába jutott beszélgetés szerint.
A Fidesz XI. kerületi szervezete szerint Wieszt János, az MSZP helyi frakcióvezetője kétmillió forint csúszópénzt fogadott el, amelyet egy titokban készített videofelvétel tanúsít; a csütörtökön bemutatott felvételen az látszik, hogy a szocialista politikus, aki a XI. kerületi önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának is az elnöke, egy borítékot vesz át - írta az Index.
Háromszázötven megvesztegetett politikus, főtisztviselő és rendőrségi vezető nevét tartalmazza az a lista, amelyet még 2009-ben találtak olasz vámosok egy olasz vállalkozó számítógépén – közölte az ANSA olasz hírügynökség.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) vizsgálata nem talált összefonódást vagy vesztegetés gyanúját felvető körülményt a Volánbusz 2005-ös buszbeszerzésénél - áll a vagyonkezelőnek az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. A vizsgálatot az MNV az amerikai igazságügy-minisztérium közlése után indította, mivel felmerült annak gyanúja, hogy a Daimler Magyarországon is kormánytisztviselőket vesztegetett meg.
Az ukrán ügyészség szerdán bejelentette, hogy újra megnyitnak egy korábbi nyomozást a volt miniszterelnök, Julija Timosenko ellen.