Korrupcióval gyanúsítják a kínai vasútügyi minisztert
Korrupcióval gyanúsítják a kínai vasútügyi minisztert, aki egyben a tárca pártbizottságának a titkára is volt - jelentette a Hszinhua hírügynökség szombaton.
Korrupcióval gyanúsítják a kínai vasútügyi minisztert, aki egyben a tárca pártbizottságának a titkára is volt - jelentette a Hszinhua hírügynökség szombaton.
Miközben évente 400-500 ezer bűncselekmény jut a hatóságok tudomására Magyarországon, az elmúlt 35 év alatt csupán egyetlen évben szerzett tudomást ezernél több korrupciós ügyről az igazságszolgáltatás - hangzott el azon a konferencián, amelyet a Transparency International szervezett.
A magyar cégvezetők harmada nem mondana nemet egy korrupciós ajánlatra, becsléseik szerint a megszerzett üzletek tíz százaléka megy el megvesztegetésre és "etikai forródrótot" nagyon kevesen alkalmaznak - derül ki az Ernst&Young kutatásából.
Az egyiptomi állami televízió közlése szerint korrupció gyanúja miatt vizsgálatot indítottak három volt miniszter és egy pártvezető ellen.
A román miniszterelnök menesztette tisztségéből az országos vámhatóság korrupcióval gyanúsított vezetőjét, miután a román hatóságok 86 határrendőrt és vámost vettek őrizetbe szintén korrupció miatt.
A román média közlése szerint a hatóságok újabb, korrupcióval gyanúsított határrendőröket és a vámosokat vettek őrizetbe kedden reggel, ezúttal a román-szerb határon lévő két határátkelőhöz szálltak ki, és kísérték be kihallgatásra a gyanúsított személyeket.
A gané eltakarítása azt jelenti, hogy véget vetnek a térítésmentes állami támogatások osztogatásának és elriasztó hatású büntetéseket szabnak ki a korrupciós közbeszerzési ügyekben. Ilyen formán akár kétezer milliárd forintnyi állami kiadás is megtakarítható lenne, lehetőség nyílna az adók és járulékok jelentősen csökkentésére. Be kellene vezetni az háztartások teljes vagyonára vetítendő vagyonadót, az uniós pénzeket pedig az államadósság törlesztésére kellene fordítani – javasolja a szerző, a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozásfejlesztési Intézetének docense.
Mintegy nyolcvan határrendőrt és vámost vettek őrizetbe csütörtökön Romániában korrupció gyanúja miatt - közölte a román korrupcióellenes ügyészség.
Az erdőirtások mögött meghúzódó elképesztő mértékű jogtalanságokat és korrupciót ismert el az indonéz erdészeti minisztérium.
A Független Hírügynökség értesülései szerint huszonhatra nőtt a székesfehérvári APEH-ügy gyanúsítottainak száma. A rendőrök múlt hét kedden hat hivatali dolgozót állítottak elő, közülük egyet vettek őrizetbe. A kihallgatások után két korábban meggyanúsított dolgozó is őrizetbe került.
Bár hónapok óta működik, mégsem tudni, mit "üldöz" a rövidítése alapján csak budapesti FBI-nak nevezett Fővárosi Biztonsági Iroda. Az alapító főváros szándéka szerint visszaszorítaná a korrupciót, valamint önkormányzati vagyon-és gazdaságvédelmi feladatokat látna el.
Ivo Sanader, a súlyos korrupciós vádak miatt a múlt év végén Ausztriában letartóztatott és Horvátországnak kiadott volt horvát miniszterelnök ügyében egyre bizarrabb részletek kerülnek napvilágra - olvasható a Serbia Insajd blogon.
A TI azt szeretné, hogy vizsgálják felül azt a jogszabályt, amely arról rendelkezik, hogy biztosítani kell az uniós intézményeik dokumentumainak nyilvánosságát, és el kell érni, hogy a polgárok valóban megismerhessék a nevükben meghozott döntések hátterét.
Meghosszabbították március 16-ig Sziebert Györgynek, a BKV volt jogi igazgatójának házi őrizetét.
Az EBRD-nél kedden az MTI kérdésére csak annyit mondtak, hogy a bank "magatartási előírásainak megsértéséről" van szó.
Több éven keresztül a piaci árnál drágábban szerzett be a Magyar Közút nagy értékű gépeket- írja a Magyar Nemzet.
Korrupcióval gyanúsítják a francia Alstom ipari csoport több brit vezetőjét - írta bírósági dokumentumokat idézve a hétfői The Times.
A bolgár kormányfő közölte: a hatóságok időközönként lehallgatják a kormánytagok és magas rangú köztisztviselők telefonbeszélgetéseit, a korrupció elleni küzdelem részeként. Bojko Boriszov elmondása szerint a lehallgatásokat a törvények betartásával végzik. Az ország elnöke szerint azonban ez "veszélyes gyakorlat".
Élesen bírálta és korrupcióval vádolta meg a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA) Uli Hoeness, a Bayern München elnöke.
Oroszországban az elmúlt év a kremlinológusok éve volt: a legkülönfélébb jelekből, talán még kávézaccból is találgatták, hogy kinek a kezében van valójában a hatalom, s jósolgatták, mi várható a következő elnökválasztáson 2012-ben, Vlagyimir Putyin lesz-e újra az államfő, vagy marad az általa kiválasztott Dmitrij Medvegyev.