Kedden hallgatják meg Schadl Györgyöt vádlottként a bíróságon
Az ügyben hat végrehajtó korábban beismerő vallomást tett, ők mind felfüggesztettet kaptak, Schadl és Völner viszont tagadja bűnösségét.
Az ügyben hat végrehajtó korábban beismerő vallomást tett, ők mind felfüggesztettet kaptak, Schadl és Völner viszont tagadja bűnösségét.
„Zoli" nem döntött a kutatóintézetnek álcázott lakások felszereltségéről a pályázati határidő előtt. Az érintett cég ügyvezetője szerint nem csalták el az uniós pénzt, két külön projektről van szó.
Fabó Péter rendezvényeket lebonyolító cége nyerő szériában van. Ezúttal filmfesztivált rendezhet Balatonalmádiban, ahol Fabó a polgármester.
Az 1995-ig visszanyúló vita lényege: mit kell eltűrnie egy közszereplőnek?
Brüsszel és a magyar kormány több mint egy éve egyezkedik a visszatartott magyar uniós pénzekről. Ez az úgynevezett jogállamisági mechanizmus keretében történik, ezt a politikában és a médiában gyakran emlegetik együtt a demokrácia védelmével. A számonkért gazdaságpolitikai és korrupcióellenes feltételek csak áttételesen kapcsolódnak a demokráciához, úgy viszont nagyon.
Felmentették a vádlottakat, a politikusokat korábban csak tanúként hallgatták meg, de áldozatokat is követelt a több mint két éven át tartó per. Ítéletet hirdettek a Kaposvári Törvényszéken.
Temirbek Erkinov elfogása ellenére az alap tőkéjét 16-ról 50 millió dollárra emelik.
Összehangolnák a tagállamonként eltérő szabályozásokat is.
Célkeresztben a víz alatti nemzetközi infrastruktúra, a világháló és a kibertér, a NATO-nak közösen kell fellépnie. Korrupcióellenes tervek az EU-ban. Miért nem ültek nők a Bazilikában a pápai misén? Marad vagy megy Erdogan? Válogatás a világlapok írásaiból.
Három darab három kilogrammos aranyrudat, Picasso-rajzokat, és rengeteg készpénzt találtak még nála a nyomozók, jelenleg Olaszországban él.
A tárcánál azt nem tudták megmondani, hogy kivel vagy miről tárgyalt a végrehajtói kar elnöke az épületben.
A Nyírmártonfalván épült "korrupciós emlékmű" a polgármester, Filemon Mihály erdőnek aligha nevezhető területén áll. Az ide vezető úton már a "Magánterület! Illetékteleneknek belépni tilos!" felirat díszeleg, így a 60 millió forint uniós pénzt elnyert lombkoronaösvény elvesztette közkincsjellegét.
Schadl György másfél éve letartóztatásban van, mégis csak most, a büntetőügye megindulása előtt mondott le pozíciójáról.
A 77 éves Alejandro Toledo, aki ügyvédei szerint rákos beteg, repülővel érkezett Los Angelesből az Interpol ügynökeinek őrizetében.
A politika és a bulvár mindig is szoros kapcsolatot ápolt egymással Ausztriában, de nemrég egy korrupciós ügy kapcsán kitálalt egy fontos szereplő, ami házkutatáshoz vezetett a második legnagyobb osztrák bulvárlapnál. Állami hirdetések, pozitív szerkesztői hozzáállásért cserébe – Ausztria tényleg rászolgált, hogy bulvárdemokráciának nevezzék?
Az egyik legszegényebb kerület iskolájának küldött adományokat az intézmény vezetői szépen bepakolták az autójuk csomagtartójába.
Hat végrehajtó ismerte be, hogy fizetett a pozíciójáért, ügyükben május elején dönthet a bíróság. A 24.hu szerint azonban nem veti fel őket a pénz.
A Mol elnök-vezérigazgatója azután fordult a horvát alkotmánybírósághoz, hogy 2021-ben az ország legfelsőbb bírósága megerősítette az őt elmarasztaló ítéletet a vesztegetési ügyben.
Az ügyészség újabb hét gyanúsítottat hallgatott ki.
A gyanú szerint a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészek rendszeresen fogadtak el pénzt az átkelőhelyen átutazóktól, amit szétosztottak egymás között.