Kormányközeli társaságtól torpedózták meg Vágó Gábor népszavazási kérdését
A kormányközeli Alapjogokért Központ munkatársa állítólag kizárólag jogi szempontok alapján írta meg a beadványát.
A kormányközeli Alapjogokért Központ munkatársa állítólag kizárólag jogi szempontok alapján írta meg a beadványát.
A román korrupcióellenes ügyészség szerint a Digi romániai vállalata több mint 3 millió kenőpénzt adott évekkel ezelőtt a Román Hivatásos Labdarúgó Liga volt elnökét bizonyos közvetítési jogokért cserébe, amit aztán meg is vásárolhatott a társaság.
Pénzmosással és korrupcióval gyanúsítják Izraelben Beny Steinmetzet, akit néhány társával együtt lecsuktak. Köztük Tal Silbersteint, aki az osztrák kancellár tanácsadója volt a választási kampányban. A kínos ügy miatt az osztrák kancellár azonnali hatállyal megszakította vele a viszonyt – számol be az izraeli Haaretz. De hogy kerül a képbe Soros György?
A bolgár bírói szakszervezet és a civilszervezetek attól tartanak, hogy az új törvényszék különbírósági státusa politikailag motivált ítéletekhez vezethet, illetve politikai riválisok elhallgattatására szolgálhat.
Friss korrupciós bűncselekmények gyanújával vizsgálódtak.
Az energetikai közbeszerzés keretösszegét 500 milliárdról sikerült letornászni, de még így is rekordnak számít – a nyertesek közt jól ismert neveket találunk.
A pakisztáni legfelsőbb bíróság kimondta, hogy Navaz Sarif és családja nem tud elszámolni hatalmas vagyonával. Pakisztánnak a függetlenné válása óta még nem volt olyan miniszterelnöke, aki ki tudta volna tölteni a mandátumát.
Megfosztotta ukrán állampolgárságától Miheil Szaakasvilit, Grúzia volt államfőjét (2003-2013) Petro Porosenko elnök. Még nem is oly rég maga Porosenko adta át az ukrán útlevelet hajdani egyetemi társának, Szaakasvilinek, akit egyben kinevezett Odessza kormányzójának. De mi a szakítás oka?
Vesztegetés és befolyással üzérkedés a vád a volt rendőr dandártábornok ellen.
Felrobbant egy autóbusz Pakisztán legnagyobb városában még 2002 májusában: 15-en meghaltak, köztük 11 francia állampolgár. Miért veszítették életüket ilyen sokan Karacsiban? Tizenöt éve vizsgálják ezt különböző bíróságok Franciaországban, ahol most a célkeresztbe került az akkori hadügyminiszter, a ma 75 éves Francois Léotard.
Lóhalálában Berlinbe utazott az izraeli hadügyminisztérium egyik magas rangú vezetője, hogy meggyőzze a németeket: ne mondják le a tengeralattjáró-üzletet.
A spanyol rendőrség kedden reggel őrizetbe vette többek között a labdarúgó szövetség elnökét, Ángel María Villart, aki után korrupciós ügyben nyomoznak.
Csetényi Csaba állítja, hogy soha nem találkozott még kormányzati korrupcióval.
Luiz Inácio Lula da Silvát korrupció és pénzmosás vádjával ítélték el: vesztegetési ügyletekből húzott hasznot a részben állami tulajdonban lévő Petrobras olajipari óriásvállalat közvetítésével. Azért jövőre indul a választáson.
A hatóság ötvenhárom záhonyi dolgozója ellen emelt vádat a Debreceni Törvényszék katonai tanácsánál a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt.
Ehud Olmert volt miniszterelnök vasárnap reggel elhagyhatta a Maszijáhu börtönt és hazatért tel-avivi otthonába - jelentette az izraeli tízes tévécsatorna.
Az emberek 71 százaléka szerint Mészáros Lőrinc jó barátjának, a miniszterelnöknek köszönheti, hogy megszedte magát.
A gyanú szerint nyomozati információval kereskedhettek többen.
Milliós nagyságrendű kenőpénzt fogadtak el a gyanú szerint a kedden őrizetbe vett adóhatósági dolgozók, valamint egy ügyész és egy ügyvéd.