Energiatakarékosabbá tették az újpesti szakrendelőt
Befejezték az újpesti szakorvosi rendelő épületenergetikai korszerűsítését. A csütörtökön átadott beruházás 305 millió forintból valósították meg.
Befejezték az újpesti szakorvosi rendelő épületenergetikai korszerűsítését. A csütörtökön átadott beruházás 305 millió forintból valósították meg.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken sürgette Kijevben, hogy gyorsítsák fel a tárgyalási folyamatot az Ukrajnában állomásozó orosz Fekete-tengeri flottát érintő kérdésekben.
Több mint 14 millió forint befektetéssel modernizálják az art moziként is üzemelő Uránia filmszínházat Egerben.
Összesen nettó 14,8 milliárd forintra becsüli a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a váci vasútállomás korszerűsítésének tervezését és kivitelezését, az annak megvalósítására kiírt nyílt közbeszerzési felhívásban, amely a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Roncsprémiumot vezetne be a német kormány fűtéskorszerűsítésre, így akár negyvenmillió háztartásban is modernebb kazánokkal fűthetnének az északi országban. A kritikusok szerint ugyanakkor ez komoly mértékben megdobná a lakbéreket.
Több mint 1,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a keszthelyi Festetics-kastély korszerűsítéséhez a Helikon Kastélymúzeum Nonprofit Kft. A munka jövő tavasszal indulhat, és 2014 végére fejezhetik be.
Befejezték a makói belváros felújítását: az uniós támogatással megvalósított, 1,4 milliárd forintos beruházást pénteken adták át. A Makovecz tér éke a zenepavilon, mely az év elején átadott Hagymatikum fürdő előtt kapott helyet.
Az Északi Vasúti Duna-híd és Pilisvörösvár közötti vasúti szakasz korszerűsítése során 29 kilométeren újítják fel a vasúti pályát, valamint második vágány is épül Aquincum és Pilisvörösvár között – közölte hétfőn a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Egyelőre nem tervezik a fűtési rendszer korszerűsítését az Országházban, pedig azt száz évvel ezelőtt helyezték üzembe és 1987-ben újították fel utoljára. A parlament sajtószolgálata szerint egy ilyen átalakítás egyelőre nem égetően szükséges, csak akkor áldoznak pénzt erre, ha az energiaárak emelkedése miatt elviselhetetlenül magasak lesznek a fűtési költségek – írja a Napi Gazdaság.
Befejezték a Debreceni Egyetem két intézményének energetikai korszerűsítését. A zeneművészeti kar valamint a Hajdúböszörmény belvárosában található gyermeknevelési és felnőttképzési kar oktatási épületeinek energetikai felújítása összesen 569,97 millió forintba került, amelyből csaknem 500 milliót adott ez Európai Unió.
Habár az ingatlantulajdonosok 60-65 százaléka nem, vagy helytelenül ismeri a szigetelőanyagok legfontosabb energiahatékonysági jellemzőit, épületeik felújításának megtervezéséhez 72 százalékuk mégsem veszi igénybe építész vagy tervező szakember segítségét.
A lakásbiztosításokat időről-időre célszerű felülvizsgálni, sokan azonban nem tudják mikor szükséges ezt megtenni. A Groupama Garancia Biztosító szakértői összeállítottak egy kérdéssort, ami segíthet, hogy megtudjuk mikor időszerű lakásbiztosítási szerződésünk felülvizsgálata.
Megkezdődhet a 400 ágyas klinika átalakítása és bővítése a baranyai megyeszékhelyen, miután a Pécsi Tudományegyetem és a kivitelező Strabag-MML Kft. képviselői szerződést kötöttek csütörtökön a 12,5 milliárd forintos projekt megvalósításáról.
Főleg a fűtési szezonban lehet nagyot fogni a rezsiköltségeken, mert a fűtési kiadások jelentősen csökkenthetők a szigetelés javításával. Éves szinten többszáz ezer forint rezsiköltség megspórolása sem kizárt.
Hozzáfogtak a szegedi Nagyszínház épületének felújításához: az európai uniós támogatással megvalósuló energetikai korszerűsítésnek köszönhetően csökkennek majd az üzemeltetési költségek és javul a közönség komfortja – mondta szerdán Gyüdi Sándor főigazgató.
Május első napjaiban kezdődik a mosonmagyaróvári Karolina Kórház átépítése, korszerűsítése. A munka várhatóan október végéig tart.
Oroszország 2020-ig érvényes haderő-fejlesztési programja keretében jelentősen korszerűsíti a hadsereg egyik jelképének számító Kalasnyikov-gépkarabélyokat - jelentette be Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes a moszkvai parlamentben kedden.
2016-ig körülbelül 50 milliárd eurót készül költeni vasúti kocsikra és a pálya korszerűsítésére a német vasút, a Deutsche Bahn.
Elindult a próbajárat a szegedi 1-es villamos belvárosi szakaszán, az Anna-kúti csomópont és az Indóház tér között. Ezt a részt is felújították, a vasútállomás előtti Indóház térrel együtt. Az 1-es villamos pályájának többi részét már korábban korszerűsítették.
Jövőre is folytatódik az épületek, közterületek és parkok megújítása a főváros IX. kerületében, a program elemeiről szerdán egyhangúlag döntött a városrész képviselő-testülete.